Folytatódik az ügy

2017.11.02. 17:02

Újabb nyomozás kezdődött nemrég a Czeglédy-ügyben

Ismeretlen tettes ellen indított nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt. Az ügyben vélhetően Czeglédy Csaba is érintett.

Sajtóértesülések szerint az ügy egyik főszereplője a Human Operator Zrt., melynek vezetője az azóta előzetes letartóztatásba került szombathelyi szocialista politikus, Czeglédy Csaba – írja a vaol.hu. A PestiSrácok részletesen ír az újabb botrányról, melynek a portál szerint lényege, hogy a Human Operator Zrt. jó fél évig működött úgy, több milliárdos bevételt termelve, 300 alkalmazottal, hogy a folyószámláin papíron egy fillér sem volt, hogy a tartozásokat ne tudják végrehajtással behajtani. A Vas Népe is írt korábban arról az ügyletről, miszerint a Czeglédy Csabához kötődő Human Operator Zrt. nem fizette ki egy korábbi cégüzletrész adásvételi ellenértékét. A károsult félnek polgári perben részben sikerült érvényesítenie a követelését. Azért csak részben, mert a Fővárosi Törvényszék hiába mondta ki, hogy jogos a követelés, és adta ki egyben a végrehajtási lapot, a Czeglédy-hálózat szereplői mindent elkövettek, hogy a tartozást ne lehessen behajtani.

A végrehajtó először az egyik bankhoz fordult, hiszen ott vezette számláit a Human Operator Zrt. Ez az az osztrák bank, amelynek Czeglédy Csaba nevén lévő egyik osztrák széfjében korábban egy kiló befektetési aranyat találtak. Illetve ez az a pénzintézet, amelyről korábban már a Vas Népe is megírta, hogy szombathelyi fiókvezetője a Human Operator felügyelőbizottsági tagja, továbbá hogy a Human Operatorra bejegyzett jelzáloghitel ügyében is személyesen járt el a bank nevében. A döntést követően a felperes megpróbálta végrehajtani az ítéletben foglalt összeget, ám kiderült, egy egészen abszurd, kifizetetlen üzleti tranzakció miatt hiába ítélkezett a bíróság, és hiába adták ki a jogos követelőnek a végrehajtási lapot, annak a mai napig nem sikerült a pénzéhez jutnia. Valamennyi hatósági foglalás meghiúsult, és a foglalásokra a válasz „fedezet nincs” tájékoztatással érkezett vissza a végrehajtói irodára. Hiába állították sorba a banki számlákon a követelést – a következő hónapokban mi sem változott. Időközben a NAV is végrehajtás alá vonta a céget, de a számlákon fedezetet ő sem talált.

A portál szerint ez csak úgy volt lehetséges, hogy a Czeglédy-hálózat több meghatározó szereplője is összejátszhatott, a Human Operator számláit vezető banktól a munkaerő-kölcsönző cég partnereiig. A károsult cég képviselőjének feljelentésére szeptember végén rendelt el nyomozást az NNI – tudta meg a PestiSrácok, amit a nyomozó hatóság a minap megerősített. „Miközben a Human Operator összes pénzforgalmi számláján kóros fedezethiány mutatkozott, a vállalkozás rendkívül jól prosperált. Hirdette szolgáltatásait, fizette 300 alkalmazottját és szolgáltatott a partnereinek, milliárdos árbevételre szert téve” – áll abban a feljelentésben, amely nyomán újabb nyomozást indított a Nemzeti Nyomozó Iroda, egyelőre ismeretlen tettes ellen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában