európában először

2017.12.15. 19:59

Magyarországon rendezik a 2019-es robotprogramozási világdöntőt

Európában elsőként a Magyarországot képviselő Edutus Főiskola nyerte el a 2019. november 8-10. között megrendezendő XVI. World Robot Olympiad (WRO) világdöntő rendezési jogát – tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken az MTI-t.

Közleményükben ismertették: a világversenyt az Edutus Főiskola bonyolítja le mint a WRO hivatalos nemzeti szervezője, a rendezvényt pedig Győrben tartják.

Idézték Czunyiné Bertalan Judit digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztost, aki azt mondta, ez hatalmas siker Magyarországnak, „a magyar oktatástörténet legnagyobb, legrangosabb világversenyének rendezési jogát nyerte el”. Hozzátette: a digitális oktatási stratégiában hangsúlyosan szerepel a programozás és a kódolás mellett a digitális kompetenciák megtanítása is már az általános iskolától kezdve és ezen célok megvalósításához a WRO is hozzájárul.

Több mint 3000 résztvevő érkezik Magyarországra 65 különböző országból, ez egy nagyon nagy verseny az MTMI (matematikai, természettudományos, műszaki és informatikai) témakörben – hangsúlyozta Szögi Zoltán, az Edutus Főiskola vezérigazgatója a tájékoztatás szerint.

Tudatták: a WRO egy nemzetközi oktatási program, amely azzal a céllal jött létre, hogy megkönnyítse a fiatalok hozzáférését a természettudományos tárgyakhoz és motiválja őket mérnöki vagy informatikai szakma választására. A nemzetközi szinten 14. éve megszervezett WRO-versenyeken Lego Mindstorms robotokat terveznek, építenek és programoznak a résztvevők. Azt írták: a versenyeken résztvevő diákok 85 százaléka műszaki, természettudományos vagy informatikai területen tanul tovább, helyezkedik el.

Közölték azt is: idén a WRO Lego robotverseny Magyarországon bekerült az Emmi tanév rendjéről szóló rendeletének mellékletébe az oktatásért felelős miniszter által anyagilag támogatott tanulmányi versenyek közé, ami nagy előrelépés a célok eléréséhez és a szakképzett munkaerőhiány csökkentésére is.

A 2018-as versenyszabályokat január 15-én hirdeti meg a WRO nemzetközi szervezete. A magyarországi döntőre, amelyet Tatabányán rendeznek, szintén január 15-étől lehet regisztrálni a www.wro.hu oldalon minden korosztályban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában