nemzetközi botrány

2018.02.19. 23:17

Az Oxfam brit segélyszervezet hivatalosan is bocsánatot kért

Az Oxfam brit segélyszervezet hétfőn hivatalosan is bocsánatot kért Haititől munkatársai szexuális visszaélései miatt.

Simon Ticehurst, az Oxfam latin-amerikai és karibi térségért felelős regionális igazgatója Port-au-Prince-ben nyilatkozva elmondta: azért érkezett egy küldöttség élén Haitibe, hogy ismertesse a humanitárius szervezeten belül elvégzett vizsgálati jelentés tartalmát. Hozzáfűzte: látogatásának célja az is, hogy a segélyszervezet nevében a haiti kormány és nép előtt is kifejezze szégyenérzetüket, illetve bocsánatot kérjen.

Ticehurst szerint az Oxfam számos intézkedést foganatosított, a szervezeten belüli szabályok szigorítására, hogy elejét vegyék az ilyen jellegű történéseknek.

Az Oxfam-küldöttségnek több mint két órán keresztül kellett számot adnia Aviol Fleurant haiti tervezési és külső együttműködésért felelős miniszternek. A tárcavezető az általa egybehívott találkozót követően hangsúlyozta, hogy szükség esetén ismét meghallgatja az Oxfam regionális igazgatóját. Hozzátette: időközben a karibi szigetállam vezetése bekéri a különböző jelentéseket, hogy teljes képet kaphasson a helyzetről. Fleurant szerint eddig nem tettek bejelentést az esetleges bűncselekményekről sem a haiti kormánynál, sem a helyi igazságszolgáltatásnál.

A prostitúció bűncselekmény ugyan Haitin, de egyelőre nem teljesen világos, hogy az Oxfam munkatársait pontosan milyen bűntettek elkövetésével vádolják.

Az Oxfam a múlt héten bocsánatkérésre kényszerült, mert kiderült, egy 2011-es belső vizsgálat feltárta, hogy munkatársai szexuális visszaéléseket követtek el. Maga a szervezet részleteket nem árult el. A The Times című konzervatív brit napilap viszont arról számolt be, hogy az Oxfam egyes munkatársai szexpartykat tartottak fiatal prostituáltakkal 2011-ben Haitin, miközben a pusztító földrengés következményeit elhárítani hivatott humanitárius erőfeszítések zajlottak.

Az ügy miatt London és Brüsszel is felülvizsgálja a szervezet támogatását.

Az Oxfam saját közlése szerint a történtekkel összefüggésben megvált négy, szexuális visszaélések elkövetésével vádolt munkatársától, míg mások felmondással vették elejét elbocsájtásuknak.

Sajtóértesülések szerint a Haitin és Csádban tartott szexorgiákon kívül az Oxfamnál nemi erőszak, illetve nemi erőszak kísérletének esetei is előfordultak Dél-Szudánban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában