Brüsszeli kampányjelentés

2018.02.07. 17:50

Elios-ügy: az OLAF nem a cég valódi irányítóit, Simicskáékat vádolja, hanem Tiborcz Istvánt

A választási kampány jegyében újabb álhír terjesztésébe kezdtek az ellenzéki pártok propagandamédiái, miután az egyik internetes újság azt közölte, hogy megszerezte az EU Csalás Elleni Hivatala (OLAF) által készített ún. Elios-jelentést.

Azt írják, hogy a dokumentum készítői a magyar közvilágítási piacon tapasztalt uniós pályázati visszaélések vizsgálata során költségvetési csalás, sőt szervezett bűnözés esetét gyanítják, és ezért kérik a magyar hatóságokat, hogy alaposan vizsgálják ki az ügyet.

Délutánra az ellenzéki sajtóorgánumok már Orbán Viktor miniszterelnök vejét, Tiborcz Istvánt hozták összefüggésbe a vizsgálatokkal, aki 2015-ig érdekelt volt a társaságban, de irányítói pozícióban egy percig sem.

Az ellenzéki pártok közleménysorozattal reagáltak az OLAF dokumentumaira, keményen támadva a miniszterelnököt és a családját. Az össztűz közben viszont pont a lényeget hallgatták el: azt, hogy az OLAF által kifogásolt időszakban az Eliosban a Simicska Lajos milliárdos tulajdonában álló Közgép akarata érvényesült. A kormányfővel rossz viszonyban lévő Simicska Lajos pedig közismerten a Jobbik egyik legnagyobb pénzügyi támogatója.

A cégbírósági adatokból azt láthatjuk, hogy 2012. február 3-án az Elios Zrt.-ben tulajdonosként bukkant fel az E-OS Zrt., amely egészen 2013. június 3-ig birtokolta a részvények többségét. Az E-OS tulajdonosa pedig 2010-től egészen napjainkig nem más, mint a Közgép, vagyis Simicska zászlóshajója.

Említésre méltó körülmény az is, hogy az E-OS Áfra Barnabás János személyében speciális jogosítványai rendelkező tagot delegált az Elios igazgatóságába. Áfra Barnabás Jánosnak beszámolási kötelezettsége volt a Közgéppel, vagyis Simicska szemben. Az oligarcha tehát – bizalmasain keresztül – gyakorlatilag kézi vezérléssel tudta irányítani az Elios ügyeit.

Az már csak hab a tortán, hogy 2010 decemberétől két éven keresztül az E-OS-ban tulajdonrésze volt annak a Tóth Mariannának, akinek közel két tucat Simicska-cégben volt vagy van érdekeltsége. Tóth Marianna egyébként az ún. G-nap után a Magyar Nemzet ügyvezető igazgatója lett, de a nevével találkozhatunk az Index.hu-t birtokló Magyar Fejlődésért Alapítvány mögött álló NP Nanga Parbat Zrt. vezérigazgatójaként is.

2009-ben, még a Bajnai-kormány idején azért indították a közvilágítási tendereket, mert a városok többségében elavult volt és magáncégek, multik tulajdonában volt a közvilágítás. Csaknem 90 városban bonyolítottak le ilyen tendert, a közvilágítás mindenhol a legkorszerűbb lett. Több ág is versenyzett, az Elios csak a települések egyharmadában nyert. Tiborcz István soha nem volt az Elios többségi tulajdonosa, sőt első számú vezetője sem. Amíg Tiborcz nem lett a miniszterelnök veje, a közvilágítási program senkit sem érdekelt. Miután feleségül vette Orbán Ráhelt, azonnal elkezdték támadni őt is és a projektet is. A támadásokat egyszer már kivizsgálták, nyomozás is folyt és azt lezárták.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában