Emberi jogok

2018.02.26. 16:35

Elutasítja a Fidesz-választmány az ENSZ migrációs csomagját

A népvándorlás korunk legnagyobb kihívása. Ezért is foglalkozott a Fidesz országos választmánya az ENSZ tervezetével, amely alapvető emberi jogként tekint a migrációra.

A testület hétfőn nyilatkozatot fogadott el, amelyben kinyilvánítja, hogy kiáll Magyarország függetlensége mellett, és elutasítja az ENSZ tervezett migrációs csomagját – közölte Puskás Imre, a Fidesz szóvivője a testület ülése után újságírókkal.

A politikus korunk legnagyobb kihívásának nevezte a népvándorlást. Ezért is foglalkozott a Fidesz országos választmánya az ENSZ tervezett migrációs csomagjával, amely alapvető emberi jogként tekint a migrációra – mondta.

Kifejtette:

a kormánypárt országos választmánya elutasítja az ENSZ-tervezet azon megállapításait, amelyek szerint a migráció kedvező, támogatandó folyamat, a határvédelmi kerítéseket le kell bontani, és új migrációs útvonalakat kell létrehozni.

A testület azzal sem ért egyet a világszervezet tervezett dokumentumából – folytatta Puskás Imre -, hogy a kormányoknak anyagi segítséget kell nyújtaniuk a befogadott migránsoknak.

A Fidesz választmánya egyetért a magyar emberek túlnyomó többségével, akik szerint a migráció nem kedvező folyamat, azt meg kell és meg is lehet állítani,

a határvédelmi létesítményeket nem kell lebontani, migránsútvonalak létrehozását pedig nem kell támogatni – mondta a szóvivő, közölve: a migráció nem lehet alapvető emberi jog.

Végül a testület felkérte a kormányt, hogy határozottan képviselje a magyar álláspontot az ENSZ-vitában – tudatta Puskás Imre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában