Olvasóink többsége egyszerű filozófusként tekint Marxra

Karl Marx születésének 200. évfordulóján olyan kérdéssel találtuk meg olvasóinkat, amelyik klasszikusan az emlékezetpolitika kérdésköreivel függ össze. A kapott válaszok legkomolyabbik tanulsága talán az, hogy az emlékezetpolitikához bizony emlékezet is szükséges, az emlékezet pedig az emlékezőkön múlik. A létező szocializmus idejét szellemileg éber állapotban megélő emlékezők generációja pedig minden jel szerint egyre inkább fogyatkozik, idősödőben van, s talán nem is közülük kerülnek ki a legnagyobb számban azok, akik egy-egy internetes szavazáson buzgón kattintgatnak.

Mindez részben magyarázatul szolgál arra, hogy miért voltak meggyőző többségben olvasóink között azok, akik ebben az erősen megosztó kérdésben politikailag motiválatlanul nyilatkoztak, s úgy vélték, felesleges az a sok-sok „hangulatkeltés”, amivel a volt szocialista blokk államainak jobboldali pártjai – beleértve ebbe természetesen a Fideszt is – álltak elő, azt látva, hogy Marx születésére emlékezve maga Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke tisztelgett a kommunista terrorállamok gyilkos osztályharcos ideológiáját megalapozó filozófus előtt.

Olvasóink 62 százaléka fejezte ki azt a véleményt, hogy Karl Marx mindent összevetve mégis csak egy filozófus volt, aki nem lehet felelős a nevében később elkövetett rémtettekért. Politikailag megosztó kérdésben kértünk ugyan állásfoglalást, s ezért számos elvi oka is lehet egy-egy ilyen szavazatnak, könnyen lehet azonban, hogy itt tényleg életkori sajátságok is közrejátszhattak az eredményben. A nagy számok törvénye alapján egészen biztosra lehet venni ugyanis, hogy az így szavazók többsége nem élt a kádári diktatúra alatt, s nem szerzett közvetlen tapasztalást a marxista-leninista világkép nemcsak a május elsejei felvonulásokon, hanem az élet minden területén megnyilvánuló erőszakos ostobaságáról, szellemi korlátoltságáról.

" />

A politikailag motivált válaszadók politikai tudatosságát jól mutatja, hogy közülük a legtöbben, összesen 15 százaléknyian a kettős mércét felhánytorgató választ jelölték meg. Szerintük ugyanis az unió magatartása árulkodó jele annak, hogy az elsősorban a „nácivadászatot” pártfogoló, a fasizmus rémképét bármikor szívesen felfestő brüsszeli elit nem egyformán tekint a XX. század két tömeggyilkos diktatúrájára, a nácizmusra és a kommunizmusra: s így a kommunista ideológia jelentkezésével szemben mindig is elnézőbb. Nagyjából ugyanezt gondolja további 12 százaléknyi szavazónk is (s így, ez a két érték együttesen már meggyőzőbb összértéket is mutat), csak ők ennek a kettős mércének a gyógyítására is szívesen vállalkoznának. Ők azok, akik szerint a kommunista ideológusokat megbocsátóan szemlélő uniós bürokratákat továbbképzésre kellene küldeni a budapesti Terror Házába, ahol megtanulhatnák végre, mennyire egyforma volt a kommunista és a nyilas tempó.

" />

11 százalékot értek el szavazataikkal azok, akik nagyon is markáns állásfoglalást tettek: szerintük a németországi Trierben elkezdődő, Marxra emlékező rendezvénysorozat egyszerűen kegyeletsértés: a kommunista terror áldozatainak megcsúfolása. Ők lehetnek azok, akiknek a szívéből szólt például a Fidesz-KDNP EP-s képviselőcsoportjának a kommunizmus áldozatainak több tiszteletet követelő közleménye, amelyben felszólították – mint később kiderült: eredménytelenül – Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét, hogy mondja le a részvételét a trieri eseményen. Ők ugyanis arra hívták fel a figyelmet, hogy a marxizmus ideológiája világszerte tízmilliók halálához és százmilliók életének megnyomorításához vezetett, s így a kommunizmus szellemi atyjának születését ünnepelni nem más, mint ezen áldozatok emlékének meggyalázása.

Borítókép: Fortepan / MHSZ

[eweb-voting id="2330473"]