közel-kelet

2018.06.18. 11:49

A szíriai hadsereg egyik állását bombázta az amerikai vezetésű koalíció

A csapást a jelentés szerint az iraki határnál fekvő el-Harra településen hajtották végre, Abu-Kemáltól délnyugatra.

A szíriai állami média azt jelentette hétfőn, nem sokkal éjfél után, hogy az Egyesült Államok vezette katonai koalíció egy harci gépe a hadsereg egy katonai állását bombázta Szíria keleti részén, és a légitámadás halálos áldozatokat is követelt. Az amerikai hadsereg azonban cáfolta, hogy légicsapásokat hajtott volna végre a térségben.

A csapást a jelentés szerint az iraki határnál fekvő el-Harra településen hajtották végre, Abu-Kemáltól délnyugatra. A szíriai háború eseményeit nyomon követő Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű szervezet szerint a légicsapásban negyven ember halt meg. A nagy-britanniai székhelyű szervezet szerint a harci gépek a Hezbollah libanoni síita szervezett, illetve más, a damaszkuszi rezsimmel ugyancsak szövetséges milíciák állásait támadták Abu-Kemalnál.

A Bassár el-Aszad szíriai elnököt támogató katonai szövetség egyik parancsnoka szintén arról beszélt a Reuters hírügynökségnek, hogy valószínűleg amerikai drónok iraki fegyveres csoportok és a szíriai hadsereg állásait támadták Abu-Kemál és a nyugatabbra fekvő Tanf között.

Az amerikai vezetésű koalíció egyik tagja sem hajtott végre légicsapásokat Abu-Kemál térségében – reagált a közlésre Josh Jacques őrnagy, az Egyesült Államok közel-keleti műveleteit irányító parancsnokság, a CENTCOM egyik szóvivője.

Az amerikai vezetésű koalíció olyan szíriai arab és kurd milíciákat támogat a térségben, amelyek az Iszlám Állam terrorszervezet ellen harcolnak Abu-Kemáltól északkeletre – írja a Reuters.

A hírügynökség a támadással összefüggésben megszólaltatta az izraeli hadsereg egyik szóvivőjét is, de ő azt mondta, hogy nem kommentálják a külföldi jelentéseket.

A háború alatt az izraeli légierő többször mért csapást Szíria területén a Hezbollahnak szánt iráni szállítmányokra vagy iráni állásokra.

Bár a szíriai hadsereg, iráni támogatású milíciákkal az oldalán kiverte tavaly Abu-Kemálból az Iszlám Állam erőit, a dzsihadisták azóta is végrehajtottak támadásokat a térségben.

Amerikai csapatok Tanfban is állomásoznak, Abu-Kemáltól délnyugatra, az iraki-jordániai-szíriai hármashatár közelében.

Aszad szíriai elnök a múlt héten kijelentette, hogy az Egyesült Államokat megszálló hatalomnak tekinti Szíriában, és országa támogat mindenfajta ellenállási cselekményt, amely terroristák vagy megszálló erők ellen irányul.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában