2018.06.18. 13:00
Kásler Miklós: Szent László az egyik legnagyobb magyar államférfi volt
Minden későbbi magyar uralkodó – a Habsburgokig – a lovagkirályt tekintette példaképének.
Forrás: MTI
Fotó: Czeglédi Zsolt
Az emberi erőforrások minisztere hétfőn Nagyváradon, a Szent László Napok nyitórendezvényén azt mondta: azt mondta, Szent László király nevéhez kötődik az első keresztény aranykor, amikor befejezte Szent István állam- és egyházszervező munkáját.
A miniszter előadásában rámutatott, hogy Szent István apostoli királyságot hozott létre, megszervezte a magyar államot és az egységes egyházat. Kásler Miklós az államalapító felkenését, illetve a Szent Koronát és az ahhoz kapcsolódó Szent Korona-tant is felidézte, amely „a világon egyedülálló erőként nemzetösszetartó erővé vált”.
![](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2021/09/Xlx1vEBCt016LekqnD53nEoOLalKyDix2Nm8j7x-TuQ/fill/795/537/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNkMjBlOWU5MWNmNjQ4ZmU4YTZlNGFhMTkzMTg2YzQw.jpg)
Fotó: Wikimedia
A miniszter elmondta, hogy Szent István halála után „Magyarország sorsa kaotikussá változott”, mígnem Szent László megjelenésével „alkalmas és méltó király lépett trónra”. Az Árpád-házi lovagkirályt eképp méltatta: „Szent László, az államférfi helyreállította a királyi hatalom és a magyar birodalom szerveződését”.
![](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2021/09/5ZtpIoRZbxYIpBpRXHftWBMR5xV03MoBm4UShm21Pyk/fill/800/1028/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI0MWYyYzAwZWM3ZTRjZDhhYWMyNTg1MTFkN2E4NjUz.jpg)
Fotó: Wikimedia
Kásler Miklós részletesen elemezte „az egyik legkiválóbb magyar hadvezér”, „a rettenthetetlen bátorság jellemezte hős”, illetve „a világtörténelem első lovagkirályának” életútját, munkásságát kiemelve: az uralkodót már életében szentként tisztelték, s a középkor legnagyobb legendaköre alakult ki körülötte. Előadása végén hozzátette azt is, hogy minden későbbi magyar király – a Habsburgokig – Szent Lászlót tekintette példaképének.
Az emberi erőforrások minisztere a helyi Magyar Polgári Egyesület szervezte emlékkonferencián elhangzott előadását követően megkoszorúzta Szent László nagyváradi szobrát.
![](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2021/09/7hWG3Gl-xvtVQPxQPuoaI_zkCoGEjWcP_enDIFcloPg/fill/5275/3517/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNkYzU0NjhjMjg3ZjQyOTQ4MDg0MDU5ZWJiOTFjNGUy.jpg)
Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI
A nagyváradi Szent László Napokat hatodik alkalommal rendezi a héten a helyi Szent László Egyesület. A rendezvénynek elsősorban az a célja, hogy a Váradhoz ezer szállal kötődő egykori uralkodó emlékét közelebb hozzák a ma emberéhez – mondta Nagy József Barna, a Magyar Polgári Egyesület elnöke az MTI-nek. Az elnök rámutatott, hogy Szent László alakja „kitartásban, magyarságban, helytállásban példát adott, s ezen erényeket üzeni a ma emberének is”.
Borítókép: Kásler Miklós előadást tart a Szent László-napok rendezvénysorozat első napján, a László Gyula-emlékkonferencián a partiumi Nagyváradon.
Forrás: MTI / Czeglédi Zsolt