igazságszolgáltatás

2018.07.17. 11:52

A Seychelles-szigeteken futtatott nőket, lebukott

Nők futtatása miatt emelt vádat a Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség egy férfi ellen, aki 2011-2012-ben négy magyar nőt közvetített ki külföldre, hogy rendszeres haszonra tegyen szert – közölte a fővárosi főügyész kedden az MTI-vel.

Ibolya Tibor a közleményben azt írta, a vádlott a nőket több napra közvetítette ki a külföldi ügyfelekhez, többek között Londonba, Marokkóba és a Seychelles-szigetekre.

A vádirat szerint a nőknek a megrendelő férfi előtti megjelenésért, „rendelkezésre állásért” és a férfiak szórakoztatásáért is fizettek, ha pedig a megrendelő kiválasztott egy nőt, és tőle szexuális szolgáltatást is kért, akkor az alapösszegen túl külön díjat kellett fizetnie.

A nők fejenként akár napi ötszáz eurót is kerestek, amelynek jellemzően a húsz-harminc százalékát a vádlottnak adták – tette hozzá.

Az ügyészség a férfit négy rendbeli üzletszerűen elkövetett kerítés bűntettével vádolja. Az eljárást a Pesti Központi Kerületi Bíróság folytatja – olvasható a közleményben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában