kizsákmányolás

2018.07.06. 12:38

Béranyaságot vállaló nőket vettek őrizetbe

Kambodzsában 32 terhes nőt vettek őrizetbe, akiket azzal gyanúsítanak, hogy kínai ügyfelek számára hordanak ki gyereket.

A fővárosban, Phnompenben két lakásban tartott rajtütést követően öt további embert, köztük egy kínai állampolgárt, vettek őrizetbe embercsempészet vádjával.

I Rin, a fővárosi bíróság szóvivője elmondta, hogy a terhes nőket a múlt hónapban végrehajtott rajtaütésekben fogták el és 32-őt közülük határon átívelő embercsempészettel vádoltak meg. Előzetes letartóztatásba helyezték őket.

Kambodzsa népszerű nemzetközi célpontjává vált az olyan pároknak, akik arra kényszerültek, hogy gyereküket más hordja ki, és ez a gyakorlat bírálói szerint nem más, mint a szegény, kambodzsai nők kizsákmányolása. Az ilyen művelet 2016 óta bűncselekménynek számít az indokínai országban.

A rendőrség tájékoztatása szerint a 32 nőnek fejenként tízezer amerikai dollárt ígértek, ha kihordják magzatukat kínai ügyfeleik számára. Amikor egy nő teherbe esik, akkor 500 amerikai dollárt kap – közölte a rendőrség. A csecsemő megszületésekor pedig havonta háromszázat kap a tízezer dollárból megmaradt összeg teljes letörlesztéséig.

Kambodzsában azt követően burjánzott el a béranyaságra épülő iparág, hogy a szomszédos Thaiföldön betiltották az addig ott virágzó, de jórészt szabályozatlan béranya-közvetítést.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában