prostitúció

2018.11.08. 08:00

Hollandiában és Dániában is futtatott lányokat egy magyar bűnbanda

A rendőrség négy embert fogott el.

Őrizetbe vettek négy embert Szegeden, mert a gyanú szerint évek óta prostituáltak kihasználásából éltek – tájékoztatta a rendőrség csütörtök reggel az MTI-t.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) emberkereskedelem bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt nyomoz J. Lajos 38 éves szegedi lakos és társai ellen – olvasható a police.hu oldalon.

Eddigi adataik szerint a férfi legalább nyolc éve prostituáltként foglalkoztatott egy szegedi lányt Hollandiában, Dániában és Izlandon. A megkeresett pénz nagy részét vagy egészét elvette a nőtől, ebből fedezte családja megélhetését. J. Lajos tudta, hogy barátja, a 38 éves, szintén szegedi P. Mihály egy másik lányt hasonlóan kizsákmányol. Amikor P. Mihálynak börtönbe kellett mennie, másfél évre barátjára bízta a nő felügyeletét, akit ezután J. Lajos Izlandon futtatott.

A nyomozás adatai szerint J. Lajos rokona, J. Mária közreműködött abban, hogy a férfi az illegális jövedelmet ingatlanokba fektesse, P. Mihály felesége pedig többször is felvett a prostitúcióból származó összegeket.

Az NNI munkatársai november 6-án több szegedi helyszínen összehangolt akciót tartottak. Elfogták a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható négy embert és házkutatást tartottak a hozzájuk köthető ingatlanokban. Az akcióban a rendőrök nagy mennyiségű készpénzt, ékszereket, több személygépkocsit, informatikai és telekommunikációs eszközöket, valamint a bűncselekményhez köthető dokumentumokat foglaltak le, öt szegedi ingatlant, illetve a haszonélvezeti jogukat pedig zár alá vették.

A négy embert gyanúsítottként hallgatták ki, bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában