Lemossuk a gyalázatot! - olvasóink szerint is lejárt a „vörös” utcanevek ideje

A vitrinekben itt-ott felvillanó rőt nyakkendőknél, éjsötét autók emlékének pirkadati rianásánál, messzeringó, szétmarcangolt gyermekkoroknál, kifosztott házak faláról csorgó, vöröslő fájdalomnál, nagyapáink mázsáscsendű dohányfüstjénél, elavult intézményrendszerek és gondolati sémák alig gördíthető kőóriásainál is látványosabban élnek velünk a kommunizmus utolsó, sunyi lenyomatai: a rendszert megteremtő, fenntartó és kiszolgáló árnyalakok nevét viselő utcanévtáblák. Hogy ez miként lehetséges annak ellenére is, hogy 2012 óta törvény tiltja az önkényuralmi rendszerek ilyetén megidézését (is), kideríteni és megítélni nem tisztünk – de mivel társadalmunk, családjaink és személyes életünk szövetén bomlással viselős feslést jelentenek, beszélnünk róluk, majd tennünk ellenük szükség, egyszersmind kötelesség is.

A Magyar Patrióták Közössége petíciót indított annak érdekében, hogy a Kun Béla utcák és Vörös Hadsereg terek, a Szabó Ervin tér vagy a Rajk László Szakkollégium, illetve a mintegy ezer, még jelen lévő kommunista közterület- vagy közintézménynév mielőbb megváltozzék. E tiszta – és törvényes – törekvés nem azonos a kommunista gyakorlattal, vagyis a múlt gátlástalan hamisításával, kiirtásával és önkényes polírozásával, hanem épp e bűnökre emlékező, azokat mélységesen elítélő közös társadalmi cselekedet.

Az élet, a nemzet és a felelősségteljes szabadság pillérein álló értékrendnek olyan nyilvános megvallása ez, amely egyúttal főhajtás is azok előtt, akik e kincseiket (életüket és szabadságukat) áldozták a rendszerrel szembeni küzdelmek során.

S mivel mindannyiunknak fontos, hogy közös jelenünk és jövőnk a múltnak mely macskaköveiből – porló gyalázatosakból vagy időtálló becsesekből – épül, arról faggattuk olvasóinkat, hogy ők hogyan vélekednek ebben a témában. Azt kérdeztük: Egyetért, hogy ne legyenek kommunistákról elnevezett utcák?

A voksokat leadók igen nagy hányada, 38%-a vallotta, hogy Igen. Szégyen, hogy ezért még mindig küzdeni kell – tették hozzá. E markáns vélekedés közvetetten utal arra az „érdekességre”, hogy egyes önkormányzatok valamiért nem sietnek eleget tenni kötelezettségüknek ezen a téren, és a jogszabály ellenére, ilyen-olyan kifogások mögé bújva, mulasztásos törvénysértést követnek el az utcanevek változatlanul hagyásával – sőt,

ahhoz járulnak hozzá, hogy a gyermekek nemegyszer tömeggyilkosokról elnevezett utcákban nőjenek fel.

Az ifjabb generációkhoz tartozhatnak azon olvasóink (a szavazók 28%-a), akik – jobb esetben – egyfajta sztoicizmustól vezérelve úgy gondolják, az utcanévtáblák cseréje Felesleges. Az utcanevek névadóit már úgysem ismeri senki. Igazat adunk nekik abban, hogy a kommunizmust csak történelemkönyvek lapjain keresztül megtapasztalóknak minden bizonnyal nem a zsigereikig hatol egy-egy „vöröslő” utcanév. Ámde létfontosságúnak tartjuk, hogy a kommunista bűnöket nem elfelejteni kell – sőt, a feledés még súlyosabb bűn volna! –, hanem elszigetelni minden olyan lehetséges kontextustól, amely enyhítheti, pehelysúlyúvá kozmetikázhatja, relativizálhatja e cselekedeteket és az általuk évtizedekig táplált rettenetet.

Márpedig ha nemzeti értéket képviselő közterekre és közintézményekre kommunista bűnösök nevét aggatjuk, az emberek könnyen világító dísznek vélhetik azt, ami valójában égő szégyenfolt – ha úgy tetszik, skarlát betű.

Politikától és történelmi sebzettség traumájától mentes, humort azonban nem nélkülöző álláspont az, amit a voksolók 17-17%-a képvisel: ők nem csak a kommunista elnevezéseket, hanem az összes utcanevet száműznék hazánk mindennapjaiból. Az egyik csoport szerint a mókás utcanevek segítenék elő leginkább a derűs közhangulatot (Legyenek vicces utcaneveink végre! – indítványozták): megengedjük, egy-két Rejtő-i figurát vagy rendőrviccet idéző utcanévvel mi is könnyen megbarátkoznánk, azonban élünk a gyanúperrel, hogy a tréfás utcanevek bevezetése egy idő után épp az általa színesíteni kívánt szürkeségbe száműzné, s így unalmassá tenné a humort, arról nem is beszélve, hogy elvenné a mémgyárosok mindennapi kenyerét.

Szavazóink azon 17%-a pedig, aki szélesebb perspektívát magáévá téve nemzetközi példa nyomán oldaná meg a magyar közterületek átnevezésének ügyét, kijelentette: Az amcsiknak van igazuk. Számozzuk meg az utcáinkat és kész! A felvetést értjük, s hozzá csak annyit fűzünk: informatikusok és New York-ban szolgáló rendőrök előnyben.

Borítókép: gyerekek mennek hazafelé egy településen, a Zalka Máté nevét viselő úton, 2011. november 5-én.