konfliktus

2019.02.18. 12:58

Újabb incidens történt a gibraltári partoknál

A történteket „ostoba játéknak” minősítette a gibraltári kormány egyik szóvivője.

A gibraltári helyi kormány szerint a spanyol járőrhajó brit felségvizeken próbált utasításokat adni két brit kereskedelmi hajónak – jelentette az Europa Press spanyol magánhírügynökség a Gibraltar Chronicle beszámolójára hivatkozva hétfőn.

A cikk szerint a spanyolok azt közölték a part közelében horgonyzó brit hajókkal, hogy megsértették a „békés áthaladás” elvének előírásait, és felszólították őket, hogy hagyják el a spanyol vizeket. Amikor megjelent a brit haditengerészet hajója, a spanyolok elhagyták a helyszínt.

A történteket „ostoba játéknak” minősítette a gibraltári kormány egyik szóvivője, aki szerint ezt „azok játsszák, akik nem fogadják el a brit fennhatóság érinthetetlenségét” Gibraltáron, és azt hiszik, hogy csúfot űzhetnek a nemzetközi jogból„ – írták a lapok.

A gibraltári szorosnál időről-időre előállnak a mostanihoz hasonló feszült helyzetek. Legutóbb egy decemberi esetről számolt be a spanyol sajtó, amikor egy spanyol hadihajó úgy haladt el a gibraltári partok közelében, hogy fedélzeti hangszóróiból a spanyol himnusz szólt teljes hangerővel. A helyiek provokációként értékelték az ügyet, amelynek azonban nem lett hivatalos következménye.

Gibraltár fennhatóságának vitája több mint háromszáz éve terheli Spanyolország és Nagy-Britannia viszonyát. Spanyolország 1713-ban, a spanyol örökösödési háborút lezáró utrechti szerződésben mondott le a stratégiai helyen fekvő terület feletti felségjogról London javára, ám azóta a spanyol kormányok többször is megkérdőjelezték a szerződés érvényességét.

Még az EU-tagságról rendezett brit népszavazás előtt felvetették, hogy ha a britek távoznak az unióból, a Spanyolországba ékelt, 6,5 négyzetkilométeres, 33 ezer lakosú Gibraltár kerüljön közös brit-spanyol fennhatóság alá, mert a terület így a kilépést követően is megtarthatná hozzáférését a belső uniós piachoz. A javaslatot nemcsak a brit, de a gibraltári helyi kormány is kezdettől fogva elutasította.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában