tüntetés

2019.09.11. 19:56

Barcelonában hatszázezren vonultak utcára a katalán nemzeti ünnepen

Barcelonában a helyi rendőrség tájékoztatása szerint mintegy hatszázezren vonultak utcára a katalán nemzeti ünnep (Diada) alkalmából rendezett nagyszabású megmozduláson szerdán, amelyen a függetlenségi törekvések iránti egységet kívánták demonstrálni a szervezők.

„Ismét utcára vonultunk, hogy követeljük az egységet. De nem akármilyen egységet, hanem egységet a függetlenségért. Azt, amely egyesített bennünket 2017 szeptemberének és októberének feledhetetlen heteiben” – fogalmazott Elisenda Paluzie, az esemény főszervezőjének számító Katalán Nemzetgyűlés (ANC) nevű civil politikai szervezet elnöke beszédében.

A katalán főváros egyik központi terén, a Plaza de Espanán felállított színpadon szólt arról is az egybegyűlteknek, hogy a börtönben lévő függetlenségi vezetők elleni perben hamarosan ítélet születik, amelynek véleménye szerint egyetlen célja szétzúzni a függetlenségi mozgalmat. „De megmutatjuk nekik, hogy állva maradunk és így fogadjuk az ítélet csapását” – fogalmazott.

A demonstráción magasba emelt táblák többségén a katalán köztársaság megteremtésének, illetve a függetlenségi vezetők szabadon engedésének követeléseit lehetett olvasni, de feltűntek a katalán kormányt bíráló, elszakadási ígéreteit számon kérő üzenetek is.

A katalán függetlenségi mozgalom az elmúlt két évben fokozatosan veszített erejéből, az egy évvel ezelőtti nemzeti ünnepen rendezett felvonuláson még egymillióra becsülte a felvonuláson résztvevők számát a városi rendőrség. Ennek oka részben az elszakadási törekvések élén álló, Katalóniát kormányzó két párt, az Együtt Katalóniáért (Junts pel Catalunya) és a Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) közötti szinte állandó politikai véleménykülönbség, illetve versengés a mozgalomban betöltött irányító szerepért.

A legutóbbi, két hónappal ezelőtt közzétett közvélemény-kutatás szerint, amelyet a katalán vélemény-tanulmányi központ (CEO) készített, a Katalóniában élők 44 százaléka támogatja a Spanyolországtól elszakadást, míg 48,3 százaléka ellenzi.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában