nincs együttműködés

2020.03.03. 16:13

Irán nem adja fel atomprogramját, folytatja az urándúsítást

Irán jóval több uránt dúsított már eddig annál, mint amennyit a 2015-ben kötött atomalku maximált, ráadásul nem engedi ellenőrizni több létesítményét – adta közölte kedden a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) és annak vezérigazgatója.

A perzsa országnak jelenleg már több mint egy tonna – 1020 kilogramm és 90 dekagramm – dúsított uránja van, ötször annyi, mint amennyit az Egyesült Államokkal, Nagy-Britanniával, Franciaországgal, Kínával, Oroszországgal és Németországgal – az úgynevezett hatokkal – megkötött atomalku enged.

Donald Trump amerikai elnök 2018-ban felrúgta az egyezményt – és újra gazdasági büntetőintézkedésekkel sújtotta Iránt -, Teherán pedig erre hivatkozva kezdte megszegni tavaly a megállapodást.

Egy másik jelentésben Rafael Grossi, a NAÜ vezérigazgatója kitért arra, hogy Teherán nem hajlandó tájékoztatni gyaníthatóan be nem jelentett nukleáris tevékenységéről három helyszínt illetően, és megtagadta ezek közül kettő esetében januárban a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szakértőinek, hogy ellenőrizhessék az objektumokat.

„A NAÜ vezérigazgatója felszólítja Iránt, hogy haladéktalanul működjön együtt mindenben az ügynökséggel, engedje mielőbb a NAÜ ellenőreit az objektumokhoz” – áll Grossi jelentésében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában