Járvány

2020.04.14. 06:17

A török parlament törvényt fogadott el rabok szabadon engedéséről

A jogszabályt a kormányzó párt és nacionalista szövetségese támogatásával fogadták el 279 igen és 51 nem szavazattal a parlamenti elnök bejelentése szerint.

A török parlament törvényt fogadott el hétfőn este mintegy 45 ezer rab ideiglenes szabadon engedéséről, hogy csökkenjen a börtönök zsúfoltsága és ezzel a fertőzésveszély az új koronavírus járványában.

A törvényt bírálják ellenzéki pártok és nemzetközi jogvédő szervezetek amiatt, hogy nem vonatkozik olyanokra, akiket terrorizmus vádjával, de valójában politikai okból börtönöztek be.

A jogszabályt a kormányzó párt és nacionalista szövetségese támogatásával fogadták el 279 igen és 51 nem szavazattal a parlamenti elnök bejelentése szerint.

Az ideiglenesen szabadon engedendők bírósági felügyelet alatt lesznek május végéig, és az igazságügy-miniszter legfeljebb kétszer két hónappal meghosszabbíthatja ezt az időszakot. A törvény értelmében hasonló számú rabot végleg szabadon engednek, hogy ezzel tartósan csökkentsék a börtönök zsúfoltságát.

Abdulhamit Gül igazságügy-miniszter hétfőn közölte, hogy a rabok között eddig 17 esetében igazolták a fertőzést az új koronavírussal, és közülük három meghalt. Rajtuk kívül a börtönszemélyzet 79 tagja is fertőzött, de 80 bíró, ügyész, bírósági alkalmazott és igazságügyi orvos szakértő is.

Az ellenzéki pártok kifogásolták, hogy a törvény nem vonatkozik azokra, akiket a 2016-os erőszakos hatalomátvételi kísérlet ürügyén börtönöztek be politikai okból, például újságírókat, politikusokat. Az egyik ellenzéki képviselő szerint ők mintegy 50 ezren vannak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában