késelés

2020.05.24. 14:40

Letartóztatták a Deák téri kettős gyilkosság gyanúsítottjait

A bíróság egy hónapra letartóztatásba helyezte azt a három férfit, akik a megalapozott gyanú szerint péntek hajnalban részt vettek a Deák téri verekedésben, s egyikük két embert halálra késelt.

A Fővárosi Főügyészség vasárnapi közleményében emlékeztetett: az V. kerületi Deák Ferenc téren hajnali fél négy körül két, fiatalokból álló társaság verekedett össze.

Egy tizennyolc éves férfi a nála lévő késsel két sértettet megszúrt, akik a földre estek. A két megszúrt fiatal, egyikőjük 16, a másik 21 éves, a helyszínen életét vesztette – írta a főügyészség.

A közlemény szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság perceken belül azonosította és elfogta a három férfit, akik közül

a kést használót több emberen elkövetett emberölés bűntette, két társát csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt hallgattak ki gyanúsítottként és előterjesztést tettek a gyanúsítottak letartóztatására.

A letartóztatást a Fővárosi Főügyészség indítványa nyomán a nyomozási bíró vasárnap elrendelte.

Az egyik sértett bántalmazásával gyanúsított férfi tekintetében a döntés végleges, a másik két terhelt esetén fellebbezések miatt még nem végleges

– olvasható az ügyészségi közleményben.

A Fővárosi Törvényszék vasárnap délutáni közleményében azt írta:

a gyanúsítottak egzisztenciális és személyi körülményei rendezetlenek, állandó, bejelentett munkahellyel nem rendelkeznek, ketten kábítószerfogyasztók.

Az emberöléssel gyanúsított férfi állandó bejelentett lakcímén nem tartózkodott. Ellene folyamatban lévő más büntetőeljárásokban – ismeretlen helyen való tartózkodása miatt – körözést, illetve elfogatóparancsot bocsátottak ki.

A másik két gyanúsított lakhatási körülményei is bizonytalanok: egyikük nem rendelkezik érvényes lakóhellyel, egy ellenük 2019-ben indult nyomozás adatai alapján pedig, miután a szüleik kirakták őket a lakásukból, egy VI. kerületi albérletben éltek, ahol egyikük 8 napon túl gyógyuló sérülést okozott a főbérlőnek.

A terhükre rótt bűncselekmény elkövetése után mindhárman elmenekültek a helyszínről. Mindezekre és a kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmény miatt kiszabható büntetés nagyságára figyelemmel megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén az eljárás során elérhetetlenné válnának.

A törvényszéki közleményben kiemelték, hogy

a nyomozás kezdeti szakaszban van.

A tényállás teljes körű felderítéséhez a verekedésben részt vevő eddig ismeretlenek – köztük egy, a késelő által megszúrt másik férfi – beazonosítása, a gyanúsítottak további kihallgatása és szembesítések szükségesek.

A bűnismétlés veszélyét a bíróság két terhelt esetében találta megalapozottnak. Ők, bár büntetlen előéletűek, de a gyanúsításban szereplő bűncselekményeket ellenük folyamatban lévő több büntetőeljárás hatálya alatt követték el. Minderre, valamint az elkövetés előtt és után tanúsított magatartásukra is figyelemmel megalapozottan lehet tartani attól, hogy kényszerintézkedés hiányában szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követnének el.

A harmadik gyanúsított esetében a bíróság a bűnismétlés veszélyét nem találta megállapíthatónak, mivel a férfi büntetlen előéletű és vele szemben másik büntetőeljárás sincs folyamatban

– olvasható a törvényszéki közleményben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában