Járvány

2020.05.27. 11:15

Varga Judit: történelmi bűn, hogy a bajban is támadták Magyarországot

A magyar ellenzék elképesztő feljelentő rendszert működtet, amelyen keresztül minden álhír gyorsan eljutott Brüsszelbe – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter közösségi oldalán szerdán délelőtt.

Forrás: Facebook

A tárcavezető délelőtti bejegyzésében arra emlékeztet, hogy kedden az Országgyűlésnek benyújtották a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet és a különleges jogrend megszüntetését jelentő törvényjavaslatot. Szerinte ezzel gyorsan bebizonyosodott, hogy

„a Magyarország elleni jogállamisággal, veszélyhelyzettel kapcsolatos rágalomhadjárat alaptalan”.

„Egyes bel- és külföldi szereplők történelmi bűne, hogy a bajban is támadták Magyarországot” – teszi hozzá.

Varga Judit kifejti, hogy a magyar ellenzék „elképesztő feljelentő rendszert működtet, amelyen keresztül minden álhír gyorsan eljutott Brüsszelbe”. Megjegyzi, hogy az Európai Parlament „nem a megoldás, hanem a probléma része volt” ebben a nehéz időszakban.

„Miféle közösség az, amelyik a bajban sem segíti, hanem akadályozza, támadja saját tagját?”

- teszi fel a kérdést, felróva, hogy megakadályozták hazánkat abban, hogy a róla szóló vitában felszólalhasson a magyar kormány erre kijelölt tagja.

A miniszter úgy véli, a kormány helyesen járt el, amikor március 11-én elrendelte a veszélyhelyzetet. Szerinte ennek a gyors lépésnek köszönhető, hogy hazánk eredményesen zárta a járvány elleni védekezés első szakaszát mind az emberi életek és egészség, mind pedig a gazdaság megóvása szempontjából.

„Hála a magyar emberek együttműködésének, összefogásának, fegyelmezettségének, eljött az a pillanat, amikor enyhíteni lehet a szabályokon. A járványveszély nem múlt el, de remélhetőleg már egyfajta készenléti állapotban is kezelhető lesz” – zárja posztját a tárcavezető.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában