Ország-világ

2020.07.26. 12:17

A lengyel igazságügyi miniszter felmondaná az isztambuli egyezményt

Zbigniew Ziobro szerint a megállapodás a nők védelmének ürügyén gender-ideológiát támogat.

Zbigniew Ziobro lengyel igazságügyi miniszter szorgalmazza, hogy Lengyelország mondja fel az Európa Tanács (ET) isztambuli egyezményét, mert álláspontja szerint a nők elleni erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló megállapodás a nők védelmének ürügyén gender-ideológiát támogat – számolt be róla vasárnap a lengyel média.

Ziobro szombaton tartott sajtóértekezletén bejelentette: az általa irányított minisztérium hétfőn kezdeményezni fogja a családügyi tárcánál, hogy kezdje el az egyezmény felmondását célzó „hivatalos munkálatokat”.

Lengyelország az előző kormány idején, 2015-ben ratifikálta az ET egyezményét. A dokumentum elfogadását megelőző heves társadalmi és politikai vitában az egyezmény ellen lépett fel a jelenleg kormányzó Jog és Igazságosság, valamint a párt akkori elnökjelöltje, a nemrég újraválasztott államfő, Andrzej Duda.

Ziobro szombaton azzal érvelt, hogy a lengyel jog tartalmazza az összes, az isztambuli egyezményben előirányzott megoldást, egyes területeken pedig a lengyel megoldások ennél magasabb szintű védelmet biztosítanak a nőknek. A miniszter utalt egyebek között a májusban elfogadott jogszabálymódosításra, amely szerint a családon belüli erőszak elkövetőjét a rendőrség azonnal a közös háztartás elhagyására kötelezheti.

Az isztambuli egyezmény viszont olyan, ideológiai jellegű előírásokat is tartalmaz, amelyek Varsó szempontjából elfogadhatatlanok, és ellentétesek a lengyel alkotmánnyal – hangsúlyozta Ziobro.

Kijelentette, hogy az egyezmény az erőszakot a gender-elmélet bevonásával közelíti meg, míg a lengyel alkotmány a család hagyományos, nő és férfi kapcsolatán alapuló modelljéről szól. Kifogásolta, hogy az egyezmény megkülönbözteti a nemek biológiai és társadalmi felfogását, és a ratifikáló országokat arra kötelezi, hogy ezt a szemléletet az oktatási rendszerükbe is beépítsék.

Ziobro az egyik kisebb kormánykoalíciós pártot, a Szolidáris Lengyelországot képviseli Mateusz Morawiecki kabinetjében. Az RMF FM lengyel kereskedelmi rádió idézte Piotr Müller kormányszóvivőt, aki jelezte, hogy a kabinet egyelőre „nem hozott semmilyen kötelező érvényű döntést” az isztambuli egyezmény felmondásáról.

Az ellenzéki többségű szenátus baloldali alelnöke, Gabriela Morawska-Stanecka szombaton a PAP hírügynökségnek elmondta: az ellenzék a politikai és társadalmi nyomásgyakorlás összes módszerét beveti, hogy megakadályozza az egyezmény felmondását.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában