Ország-világ

2020.07.29. 10:17

Nem tagadta az Index kirúgott főszerkesztője, hogy Dobrev Klárát hívogatta

Nem cáfolta Dull Szabolcs, az Index kirúgott főszerkesztője, hogy Gyurcsány Ferenc feleségét hívogatta telefonon az elmúlt hetekben.

A volt főszerkesztő az ATV Egyenes Beszéd című műsorában szerepelt, és továbbra is azt állította, hogy politikai újságíróként beszélt emberekkel – írja az Origo, emlékeztetve arra, hogy Bodolai László, az Indexet tulajdonló alapítvány kuratóriumának elnöke hétfőn világossá tette, nem a főszerkesztő feladata, hogy politikusokkal beszéljen, hanem a politikai újságíróké.

Az ATV műsorvezetője próbált folyamatosan segíteni Dullnak, de egy ponton tévesen azt mondta, hogy a kirúgott főszerkesztő híváslistája már kint van az Origón, ezzel – akarata ellenére – csapdába csalta az interjúalanyt, aki láthatóan megijedt, és nem merte tagadni a hívásokat. Ehelyett megpróbált kitérni a kérdés elől, és ennyit mondott: „Nem egy jó fejleménye, ha úgy tetszik, a magyar közéletnek, hogy elbocsátanak valakit, egy főszerkesztőt, és a híváslistájából kreálnak történeteket.”

Vagyis ezzel közvetve elismerte, hogy az Origo információja igaz, Dull Szabolcs céges telefonjának híváslistája valóban bizonyítja, hogy az utolsó hetekben folyamatosan Gyurcsány Ferenc feleségét hívogatta.

Csak az nem tetszett neki, hogy ebből, úgymond, „történetet kreáltunk”, vagyis az, hogy Dull főszerkesztőként a magyarországi ellenzék vezetőjét hívogatta folyamatosan egy belső munkahelyi konfliktus közben. Ez azonban, mint látható, nem kreált értelmezése a történetnek, hanem a teljes valóság – mutat rá az Origo cikke.

Az Index ügye a legrosszabbkor jött a kormánynak

Mint megírtuk, Bodolai László pénteken egy zárt Facebook csoportban azt írta: „...befutott több olyan info, hogy Szabolcs rendszeresen egyeztet magas rangú baloldali pártpolitikusokkal. Nekem egyre inkább az volt a következtetésem, hogy a valódi cél nem a megegyezés, hanem az Index szétrobbantása.” Ez végül meg is történt, pénteken gyakorlatilag a szerkesztőség összes tagja felmondott.

Az is egyre világosabb, hogy mi lehetett a szándék – ezt a másik ellenzéki lap, a 24.hu leplezte le. Cikkükben ugyanis azt írták, a kormánynak és Orbán Viktornak a legrosszabbkor jött az Index ügye, ez ugyanis – szerintük – elterelte a figyelmet a brüsszeli uniós csúcson elért magyar sikerről. A 24.hu abban is reménykedik, hogy ősszel, az újabb tárgyalásokon majd az Index ügye miatt mégis visszakerül a „jogállamisági mechanizmus” az uniós megállapodásba.

Így viszont már érthető, mi volt a cél, miért kellett Dobrev Klárával egyeztetnie Dullnak folyamatosan, és mi is volt a cél az Index szétrobbantásával – mutat rá az Origo.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában