jogosulatlan pénzügyi tevékenység

2020.08.17. 14:45

Húsz év után buktatták le az illegális pénzváltókat, vádat emeltek ellenük

Több mint húsz éven át illegálisan váltott pénzt Nagykanizsa belvárosában két férfi. Most emeltek vádat ellenük, miután százmillió forintot meghaladó összeget találtak náluk – tájékoztatott a Zala Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn.

Pirger Csaba közölte: az 58 és 64 éves férfi az 1990-es évek vége óta 2019. januári elfogásáig üzletszerűen váltott pénzt Nagykanizsa központjában, leginkább a Dél-zalai Áruház bejáratánál. Köztudott volt róluk, hogy mivel foglalkoznak, sokan keresték őket, mert kedvezőbb árfolyamot alkalmaztak, mint a hivatalos pénzváltók.

Szinte szabott nyitvatartási időben működtek, 8-tól 16 óráig, szombatonként pedig 13 óráig. Az áruház előtti járdán vagy a bejárati szélfogóban fogadták az ügyfeleket, a szükséges pénz kisebb részét a ruhájukban tartották, a többit pedig a közelben parkoló autóikban.

Munkahelyük nem volt, jövedelmük nagy része illegális pénzváltásából származott, engedélyük ugyanis nem volt ilyesfajta tevékenységre. Amikor a nyomozók rajtuk ütöttek, zsebeikben és kocsijaikban csaknem 100 millió forintot, valamint mintegy 30 millió forint értékben valutát – svájci frankot, kunát, dollárt, eurót, angol fontot és svéd koronát találtak és foglaltak le.

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntette miatt emelt vádat a két nagykanizsai férfi ellen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában