Ország-világ

2020.10.01. 08:23

Máris eljárás indulhat Mohácson

Rendőrségi feljelentést tettek Mohácson, a választás éjszakáján kipakolták a volt polgármester irodáját.

Rendőrségi feljelentést tett Mohács aljegyzője, miután a választás éjszakáján egyelőre ismeretlen négy személy bement a hivatalba, és kipakolta a választáson megbukott Csorbai Ferenc balliberális polgármester irodáját – közölte a Magyar Nemzet érdeklődésére a település frissen megválasztott Fidesz–KDNP-s polgármestere.

Pávkovics Gábor elmondta, hogy

a szobából mindent elvittek, többek között Csorbai Ferenc személyes dolgait, ami természetesen az övé, de eltűnt egy csomó irat is.

– Ezek az anyagok aláírás nélkül, körülbelül másfél hónapja feküdtek az asztalon, nagyon fontos szerződésekről, megbízásokról és közbeszerzési eljárást lezáró dokumentumokról, illetve egyéb iratokról van szó, amiket már nem vihettek volna el. A dokumentumokat természetesen keressük – emelte ki Pávkovics Gábor.

Hozzátette:

az esetről készült kamerafelvételt átadták a rendőrségnek, ezen az látszik, hogy négy személy bemegy a polgármesteri hivatalba, majd később dobozokkal távozik onnan.

A Duna-parti városban vasárnap tartottak időközi önkormányzati választást, ahol az eddig regnáló polgármester, aki 2019-ben MSZP-s, most balliberális támogatással, de civil színekben indult, veszített: Puch László volt MSZP-pénztárnok veje csak a voksok alig több mint negyven százalékát kapta. A polgármesteri széket Pávkovics Gábor szerezte meg, a kormánypárti politikust a választók csaknem 57 százaléka támogatta. A testületben a Fidesz–KDNP-nek kétharmados többsége lesz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában