bűnügy

2020.11.20. 12:06

Kannibalizmusra utaló jeleket tártak fel egy berlini gyilkossági ügyben

Mindezt az áldozat maradványaiként azonosított csontok vizsgálatának eredményeire alapozzák.

Kannibalizmusra utaló jeleket tárt fel a nyomozás egy feltételezett gyilkosság ügyében Berlinben – jelentette pénteken a Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) német regionális közszolgálati médiatársaság.

A beszámoló szerint a kannibalizmus gyanúját az áldozat maradványaiként azonosított csontok vizsgálatának eredményeire alapozzák.

A csontokra kutyasétáltatás közben bukkantak rá helyiek egy erdőben a kelet-berlini Pankow kerület Buch nevű negyedében november 8-án.

A feltételezett elkövetőt szerdán fogták el ugyancsak pankowi lakásában. Az előzetes letartóztatásba helyezett 41 éves férfi szexuális indíttatásból gyilkolhatta meg áldozatát, egy 44 éves férfit – mondta a nyomozást vezető ügyész az RBB-nek.

Az áldozatot szeptember 5-én késő este látták utoljára, Pankow közelében. Lakótársai be is jelentették eltűnését.

A feltételezett elkövető, egy tanár lakásához nyomkereső kutyák segítségével jutottak el. A férfi internetadatai azt mutatják, hogy érdeklődött a kannibalizmus iránt.

Egy rendőrségi forrás a BZ-nek elmondta: kannibalizmusra utal a többi között az áldozat egyik teljesen lecsupaszított lábszárcsontja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában