amerikai választás

2020.11.13. 12:28

Kína gratulált Joe Bidennek

Több nagyhatalom után pénteken Kína is gratulált Joe Biden és Kamala Harris demokrata párti elnök- és alelnökjelölt amerikai elnökválasztáson elért sikeréhez.

Vang Ven-pin kínai külügyi szóvivő a sajtótájékoztatóján azt mondta: Kína „tiszteletben tartja az amerikai nép választását.

Gratulálunk Joe Bidennek és Kamala Harrisnek”. Hozzátette, hogy a választás végeredményét az amerikai törvények és eljárási rend szerint állapítják meg.

Vang hétfőn még óvatosan reagált a demokrata párti politikus győzelméről szóló hírekre, és csak annyit közölt, tudomásul vették, hogy Joe Biden győzelmet hirdetett. Arra, hogy miért nem reagáltak Biden sikerére korábban, a szóvivő azt válaszolta, hogy a nemzetközi szokásnak megfelelően jártak el.

Az amerikai-kínai kapcsolatok az elmúlt időszakban egyre feszültebbé váltak egyebek mellett a kétoldalú kereskedelmet, a koronavírus-járvány kezelését, Hongkong autonómiáját, Tajvan státusát, valamint emberi jogi kérdéseket illető szóváltások és intézkedések mentén.

A Global Times című kínai lap egy minapi vezércikkében az amerikai-kínai kapcsolatok további alakulásáról írva hangsúlyozta: Kínának nem szabad illúziókat dédelgetnie arról, hogy Joe Biden megválasztása enyhülést hozna, ugyanakkor nem szabad feladnia a kapcsolatok javításába vetett hitet sem. A cikk szerzője rámutatott: Donald Trump, a hivatalban lévő amerikai elnök a választási kampánya részeként nyomást gyakorolt Kínára, „buborékokat” kialakítva a kétoldalú kapcsolatokban. Biden megválasztásával lehetőség nyílik ezeknek a „buborékoknak” a felszámolására.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában