amerikai választás

2020.11.15. 11:14

Több ezren tüntettek Trump mellett Washingtonban

A résztvevők vasárnapra virradóan összecsaptak az ellentüntetőkkel, legalább 20 embert letartóztattak.

A rendőrség közleménye szerint két rendőr megsebesült, és több fegyvert lefoglaltak.

A tüntetők egyebek közt a

„Még négy év!” jelszót skandálták, ezzel utalva arra, hogy Donald Trumpot tekintik a november 3-i elnökválasztás győztesének.

A felszólalók közt volt a törvényhozás alsóházába bekerült Marjorie Taylor Greene republikánus üzletasszony is, aki arra buzdította az embereket, hogy vonuljanak a legfelsőbb bíróság elé.

A tüntetők egy része később átvonult a Fehér Házhoz vezető egyik, a Black Lives Matter (Fekete életek is számítanak/BLM) mozgalomról elnevezett utcára, ahol összecsaptak a BLM itt gyülekező aktivistáival.

Több más városból is tüntetésekről érkeztek hírek, a Michigan állambeli Lansingben a felszólalók kétségüket fejezték ki Joe Biden demokrata párti elnökjelöltnek az államban elért választási győzelmével kapcsolatban. Tüntettek Arizonában is, ahol a hivatalos eredmények szerint Biden szintén megelőzte Trumpot.

Noha a The New York Times című amerikai napilap a washingtoni belbiztonsági minisztériumra (DHS) hivatkozva azt közölte, az idei volt az Egyesült Államok történetének legbiztonságosabb választása, az eredményt többen vitatják.

Szerdán Georgia államban hivatalosan is elrendelték a szavazatok kézzel történő teljes újraszámlálását,

Trump jogászai pedig újabb perkeresetet nyújtottak be a michigani választási eredmények érvényesítésének felfüggesztése érdekében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában