Ország-világ

2020.12.24. 08:34

Erdő Péter: a karácsony reményt hordozó, vigasztaló ünnep

Ez a vonása nehéz időkben mutatkozik meg igazán – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az MTI-nek. Bogárdi Szabó István református püspök szerint a mostani karácsony a háborús karácsonyokhoz hasonló, Fabiny Tamás evangélikus lelkész pedig arról beszélt, hogy bár szörnyű év áll mögöttünk, mégsem mondhatunk le a karácsonyról.

Budapest, 2018. december 26. Erdõ Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szentmisét celebrál a siket és nagyothalló híveknek és családtagjaiknak a Katolikus Hallássérült Pasztoráció szervezésében Budapesten, a Kalazanci Szent József piarista kápolnában 2018. december 26-án. MTI/Koszticsák Szilárd

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

A bíboros hangsúlyozta: az emberrel szolidaritást vállaló Isten „egy lett közülünk”, megmutatva ezzel is, hogy „az ő szeretete tervezi meg az emberiség életét”. Hozzátette: még járvány idején is vigasztaló megtapasztalni, hogy „kaptunk képességeket, amelyekkel felvehetjük a harcot” az újabb és újabb betegségekkel, természeti csapásokkal szemben.

Az elmúlt hónapokban látványos volt, ahogyan versenyt fut egymással a járvány és a tudomány. Talán már látszik a fénysugár is ennek a sötét időszaknak a végén, ha pedig sikerül végre megtalálni a vírus ellenszerét, az is a teremtő Isten ajándéka lesz, aki képessé tett bennünket erre.

Erdő Péter szólt arról is: az idei karácsony számos kihívás elé állít, a járvány sok kényelmetlenséggel, lemondással, önmegtagadással jár. Ugyanakkor ha minden nehézséget leküzdve örömet tudunk szerezni szeretteinknek, az különlegesen széppé teheti az ünnepet.

A bíboros szerint a hívő emberek alapvető lelki igénye, hogy szentmisén vegyenek részt, felvegyék a szentségeket, és ez az igény az elmúlt időszakban jobban tudatosult bennük, mint amikor korlátozások nélkül gyakorolhatták vallásukat.

A járvány idején azt is megtapasztalták – mondta -, hogy sok esetben a nem hívő vagy „éppen csak távoli emlék szintjén hívő ember is Istenhez fordul élete nagy kérdéseivel, nagy drámáival”.

Az elmúlt időszakban többen keresték fel a plébániákat olyanok, akiknek koronavírus-fertőzés miatt kórházba került, esetleg élet és halál között lebegett hozzátartozójuk, és noha sem a beteg, sem a rokonai nem voltak templomba járók, mégis úgy érezték, ebben a helyzetben az egyház tehet értük valamit.

Ilyenkor szentmisét mondanak, imádkoznak a betegért – fűzte hozzá a bíboros.

Erdő Péter kitért arra is: az elmúlt időszak tanulsága az is, hogy a hívekkel az online térben kialakított kapcsolatot meg kell tartani a későbbiekben is, és ez „jelentős része az egyház küldetésének”. Természetesen amikor a hívek járhatnak szentmisére, nem helyettesítheti a személyes részvételt az online miseközvetítés, de a kapcsolattartásnak, a katekézisnek vagy az egyházmegyei, püspökkari testületek munkájának is jó eszköze lehet az internetes kommunikáció.

Ugyanakkor fontosnak nevezte, hogy bár a közösségi média a templominál elevenebb, könnyedebb kommunikációt tesz lehetővé, a papok ne adják magamutogatásra, bohóckodásra a fejüket, hanem az egyház küldetéséhez hűen használják ezt a fórumot is.

Bogárdi Szabó István: az idei helyzet talán közelebb enged a karácsony titkához

A Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke karácsony alkalmából az MTI-nek arról beszélt, nem ez az első karácsony, amikor úgy tűnik, nem tudunk csak az ünnepre, annak lényegére figyelni, mert „az aktuális nyomorúságok kiszorítják az életünkből”.

Ilyen lehetett a karácsony 1944-ben Budapest ostromakor vagy az első világháború végén Erdélyben, a román megszállás idején. Az emberiség történetében sokszor voltak az ünnepet akadályozó éhínségek, járványok, háborúk.

Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke
Fotó: Illyés Tibor / MTI

Ugyanakkor az utóbbi évtizedekben sokat panaszkodtunk, hogy az ünnepek körüli hajsza, loholás túlélési feladvánnyá teszi a karácsonyt.

Most nincs nyüzsgés, minden visszafogottabb, minden szerényebb, és talán a kettő együtt, a régiek történelmi tapasztalata a háborús ünnepekről és saját életünk szükséges korrekciója közelebb enged karácsony igazi nagy titkához.

Idén talán „megérezzük, Isten hogyan lépett be egy háborgó, nyugtalan embervilágba, hogyan ragyogott föl a világosság a sötétségben, hogyan adott az ember számára nem spekulációkat, hanem megalapozott reményt” – fogalmazott a református püspök.

Karácsony mindig a jövőt nyitja meg, bármilyen szomorú is a helyzet, egészen biztosan nem reménytelen

- tette hozzá.

Bogárdi Szabó István az elmúlt hónapok fontos változásának nevezte, hogy az egyházak megtanultak élni a mai tömegkommunikáció, a közösségi média eszközeivel. Míg eddig döntően a hagyományos közlésmódokkal éltek és a tömegtájékoztatásban inkább csak reprezentatív módon, egy-egy istentisztelet-közvetítés erejéig voltak jelen, a járvány idején ez alapvetően változott meg.

Az online istentiszteleteket pedig többször annyian követték, mint ahányan templomba szoktak járni – mondta, hozzátéve, nyomon követhető, hogy ez nemcsak egy-egy „odakattintást jelent”, hanem a teljes istentisztelet végignézését.

Meglátása szerint a tapasztalatokat igazán csak a járvány múltával lehet majd összegezni, de a református püspök bízik abban, hogy ha érvényes üzenettel tudnak embereket megszólítani, az elindítja őket a keresztyén közösségek felé.

Bogárdi Szabó István, akinek 18 évi püspöki szolgálat után december végén lejár a mandátuma, az elmúlt időszakot összegezve arról beszélt: a református egyház sikere, hogy a rendszerváltáskor a diktatúra szorításából kiszabadult közösség végre megtanult tájékozódni, örömtelibben otthon lenni a világban. Nehéz, egy-másfél emberöltőig tartó tanulási folyamat volt, és „Isten néha pótvizsgára utasított bennünket, de végül is túljutottunk rajta vagy legalább elértünk egy jelentős állomására”.

Hozzátette: azzal a reménnyel adja tovább a stafétát az utána következőknek, hogy több erővel, több kedvvel, nagyobb odaszántsággal és sokkal több isteni áldással fogják ezt a szolgálatot végezni.

Fabiny Tamás: nem mondhatunk le az idei karácsonyról

A Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke az MTI-nek karácsony alkalmából adott interjújában felidézte: a legelső karácsony sem volt idilli, Jézus születését is beárnyékolták a külső gondok, az életveszély, mégis megtörtént a karácsonyi csoda. Idén, alkalmazkodva a körülményekhez, meg kell próbálnunk visszafogottabban, csöndesebben, sallangok nélkül, de talán hitelesebben ünnepelni.

Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Az élet kényszerű leállása alkalom arra, hogy több időnk legyen önmagunkra és embertársainkra. Ha pedig ezt megvalósítjuk, akkor Istenre is több időnk lesz – vélekedett. Hozzátette:

a távolság nem lehetetleníti el a személyességet, a szeretet sokféle gesztussal, egy telefonhívással, egy levéllel is kifejezhető.

Fabiny Tamás kitért arra: Jézus születésekor az angyal a betlehemi mezőn azt mondta a pásztoroknak, „Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz”. A világjárványra használt pandémia görög szó az „egész” jelentésű „pan-” előtag és a „nép” jelentésű „démosz” szó összetétele. A pandémia tehát egyfelől a minden népet sújtó járvány, amelytől most szenved a világ. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy van egy másik pandémia, „egész népnek” szóló örömhír is: Jézus születése.

Az elmúlt időszakról azt mondta: a járvány első, tavaszi hullámában érezhető volt az egyházban egyfajta „fölívelés”. A templomok tíz héten keresztül zárva voltak, az ez idő alatt tartott online istentiszteletek pedig meglepően sok embert elértek, köztük olyanokat is, akik egyébként nem járnak templomba. Ez eleinte szinte eufórikus hangulatot teremtett mind a két oldalon.

A járvány második, őszi ciklusára alábbhagyott a lelkesedés, az emberek elteltek a mindenhonnan rájuk zúduló közvetítésekkel, karanténvideókkal.

Ez arra figyelmeztet, hogy nem lehet „kilökni az üzenetet az éterbe”, mondván, majd csak lesz, aki meghallgatja, hanem „vissza kell térnünk az emberek egyenkénti megszólításához”, mert a személyességet semmi nem pótolhatja – fogalmazott.

Elmondta: az online térben kommunikálás minőségi és tartalmi kihívások elé is állította az egyházat. Önmagában az online jelenlét ma már nagyon kevés, attól már senki „nem esik hasra”, ha egy lelkész fent van a Facebookon vagy ha a Youtubon is közvetít egy-egy istentiszteletet. Ha az formailag nem jó, mert például csak alulnézetből látható a lelkész arca, vagy rosszak a képváltások, szakadozik a hang, azt a néző „azonnal bünteti” és otthagyja a közvetítést.

Ezt felismerve a Lutheránus Világszövetség és a magyar egyház is technikai, informatikai, médiaismereti tanfolyamokkal igyekezett az elmúlt időben segíteni a lelkészeknek, hogy megfeleljenek az újfajta kihívásoknak.

Hozzátette: a nehézségek ellenére az online istentiszteletek és a karácsonyi időszak is jó alkalom arra, hogy az egyház megszólítsa „potenciális híveit” is. Reményét fejezte ki, hogy minél többen fedezik fel örömmel magukban kötődésüket az evangélikus egyházhoz, és ezt majd a jövő tavaszi népszámláláskor is „bátran” megvallják.

Fabiny Tamás kitért arra is: a járvány hosszú hónapjai alatt sok területen megfigyelhető a kiábrándultság. Míg az emberek tavasszal esténként tapssal köszönték meg az egészségügyi dolgozók munkáját, az utóbbi időben sokszor igazságtalanok az orvosokkal, ápolókkal és rajtuk vezetik le tehetetlen dühüket.

Ezért az evangélikus egyház december 26. és január 2. között hat nagyváros kórházának intenzív osztályára juttat el több ezer ételcsomagot, hogy megköszönje az ünnepek alatt is helytáló dolgozók áldozatos munkáját.

A kórházak vezetésével egyeztetett akcióban a higiénikusan csomagolt vacsora, ebéd vagy desszert mellett a kísérőkártyán a köszönjük szó és egy bibliai levélből vett idézet szerepel: „tudtukon kívül angyalokat vendégeltek meg”.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában