Franciaország

2020.12.08. 20:16

Utcanevek százait változtatná meg fekete és arab személyiségek nevére Macron

Ráadásul a nemzeti hősökre emlékeztető közterületeket nevezné át a francia államfő.

French President Emmanuel Macron is seen after a meeting with his Egyptian counterpart at the Elysee presidential Palace on December 7, 2020 in Paris. (Photo by Bertrand GUAY / AFP)

Forrás: AFP

Fotó: Bertrand Guay

Alapos vitát kavart Emmanuel Macron francia államfő kijelentése, amelyet a Brut nevű online médium műsorának adott interjúja során mondott. Arról beszélt ugyanis a francia elnök, hogy a sokszínűség jegyében szándékában áll több száz franciaországi utca nevét megváltoztatni, és olyan színes bőrű, illetve arab személyekről elnevezni, akik szerinte sokat tettek az országért – hívta fel az esetre a figyelmet a V4NA hírügynökség.

A tervek szerint például utcát neveznének el Cherif Cadiról, aki az első muszlim diák volt, aki felvételt nyert Párizs híres egyetemére, az École Polytechnique-re. De szerepel a listán Alfred Nakache algériai olimpiai világbajnok úszó és vízilabdázó, aki azok után jutott el a londoni olimpiára, hogy előzőleg megjárta Auschwitzot, valamint Hammou Moussik marokkói katona is, aki a második világháborúban részt vett Korzika felszabadításában, erről a Valeurs Actuelles francia hetilap számolt be.

A lista egyelőre nem teljes, mintegy húsz kutató, múzeumvezető, szociológus és művész dolgozik rajta, és előreláthatóan 2021 elején készül el. Az elképzelések szerint szobrokat is állítanának némelyik személynek. Nadia Hai francia városügyi miniszter azzal magyarázta a döntést, hogy nincs értelme átírni a múltat, inkább egy közös jövőt kell megírni, amely összehozza az embereket.

Grégory Roose jobboldali francia gondolkodó, a Valeurs Actuelles konzervatív hetilap munkatársa szerint azonban ez újabb példa Macron politikai ambivalenciájára, hiszen az államfő egyrészt hirdeti a nemzeti kultúra megőrzését, másrészt a francia hősökről elnevezett utcákat átkeresztelné, színes bőrű, valamint arab személyekről nevezve el azokat.

Roose szerint hiba lenne az utcanevek megváltoztatása és új szobrok felállítása, mivel ezekkel nem a nemzetnek állítanak emléket, hanem az etnikumnak hízelegnek, aminek az lesz a következménye, hogy teret enged az etnikai-vallási kommunitarizmus számára.

J'ai vérifié. Macron n'a aucune autorité pour imposer le remplacement idéologique des noms de nos rues par « 500 personnalités noires ou arabes».

Cette compétence revient au maire de la commune et peut être attaquée en justice, notamment en l'absence d' «intérêt public local».

— Grégory ROOSE (@gregoryroose) " target="_blank" rel="noopener noreferrer">December 5, 2020

Grégory Roose szerint nem lenne szerencsés az egykori elnökről, Charles de Gaulle-ról elnevezett sugárutat átkereszteli Rosa Parks sugárútra, már csak azért sem, mert abból semmi jó nem sülne ki, hogy ha a lázadó színes bőrű amerikai nőre példaképként tekintenének az afrikai származású francia emberek. Hozzáteszi, hogy tudomása szerint a köztársasági elnöknek nem áll hatalmában átnevezni a városok közterületeit, ugyanis ez kizárólag a polgármester kompetenciája, és a bíróságon is megtámadható közérdekű igényérvényesítés hiánya esetén.

Grégory Roose veszélyes csapdának nevezte azt a tendenciát, hogy a fehér felsőbbrendűség elleni küzdelem jegyében megtagadják a nemzeti hősöket és az utcákat fekete és arab emberek után nevezik el. Szerinte ha ebbe a csapdába beleesnek, akkor a franciák oda jutnak majd, hogy a saját országukban egy közösség tagjai lesznek a többi közösség mellett és szépen lassan eltűnnek.

Borítóképünkön Emmanuel Macron

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában