bűncselekmény

2021.03.24. 08:09

Elfogták a gödöllői templomban gyújtogató férfit

A 28 éves férfi albérletében a gyújtogatáshoz és a templom ajtajának betöréséhez használt több eszközt is megtaláltak.

Elfogták azt a férfit, aki gyújtogatott egy gödöllői templomban – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.

A nyomozók eljutottak egy gödöllői albérletében élő, 28 éves férfihez, akinek a lakásában a gyújtogatáshoz és a templom ajtajának betöréséhez használt több eszközt is megtaláltak – írták.

A gyanú szerint a férfi március 15-én este a templom bejárati ajtaját baltával bezúzta, majd berúgta. A hátsó padokat leöntötte olajjal és meggyújtotta. Miközben lángra kaptak az ülőhelyek, felrúgott egy állványt és fehér anyaggal leöntötte az ikonosztázt. Tettével körülbelül 2,5 millió forintos kárt okozott.

A vallási tisztelet tárgya vagy vallási szertartás végzésére szolgáló épület megrongálásával elkövetett rongálás megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság az őrizetbe vett férfi ellen, és kezdeményezte letartóztatását – áll a közleményben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában