hatalomváltás

2021.03.12. 23:23

Letartóztatási parancsot adtak ki Jeanine Ánez volt bolíviai elnök ellen

Letartóztatási parancsot adtak ki Jeanine Ánez volt bolíviai elnök és egykori kormányzatának több tagja ellen lázadás szítása és terrorizmus vádjával, az Evo Morales korábbi államfő elleni, feltételezett puccs miatt indított nyomozás keretében – közölte a latin-amerikai állam ügyészsége pénteken.

Az Alcides Mejillones ügyész által kiadott letartóztatási parancs másolatát Jeanine Ánez saját Twitter-oldalán is közzétette. Az érintett időszakban ideiglenes elnökként tevékenykedő Ánez úgy fogalmazott, hogy ezzel megkezdődött a politikai üldöztetés.

Az ügyészség a Morales alapította Mozgalom a Szocializmusért (MAS) párt egyik képviselőjének decemberben benyújtott panaszára kezdte meg a nyomozást. A panasz szerint Ánez 2019 novemberében elmozdította hivatalából Moralest.

„A MAS úgy döntött, hogy visszatér a diktatúra eszköztárához. Sajnálatos, mert Bolíviának nem diktátorokra, hanem szabadságra és megoldásokra lenne szüksége” – hangsúlyozta Ánez.

„Nem volt puccs, alkotmányos hatalomátadás volt, tekintettel a választási csalásokra” – tette hozzá.

Ánez mellett az ügyészség letartóztatási parancsot adott ki Yuri Calderón volt rendőrfőkapitány és Williams Kaliman katonai parancsnok ellen az állítólagos hatalomátvételben játszott szerepük miatt.

Morales a 2019-es választáson még mint az ország hivatalban lévő elnöke indult, és a hivatalos eredmény szerint megnyerte a voksolást, ezáltal a negyedik mandátumát szerezte volna meg. Az ellenzék azonban csalást kiáltott, tüntetések kezdődtek, zavargások törtek ki, majd a hadsereg kihátrált Morales mögül, ő pedig lemondott, és előbb Mexikóba, majd Argentínába távozott.

A jobboldali Jeanine Ánez került hatalomra, akinek átmeneti elnöksége alatt Morales hívei indítottak tiltakozásokat. A politikus 11 hónapig tartó elnöksége idején az előző kabinet több tagját is őrizetbe vették, illetve terrorizmus miatt vádat emeltek Morales ellen.

A tavaly október 18-i elnökválasztást követően, amelyen Morales párttársa, Luis Arce győzött, visszavonták az ellene kiadott elfogatóparancsot. A pártjában még mindig fontos szerepet betöltő Morales tavaly novemberben térhetett vissza hazájába.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában