Járvány

2021.03.08. 16:17

Megfertőződött koronavírussal Bassár el-Aszad szíriai elnök és felesége

Az elnöki hivatal közlése szerint mindketten jól vannak.

A tájékoztatás szerint az elnököt és feleségét azt követően tesztelték, hogy a koronavírus-fertőzésre jellemző enyhe tüneteket mutattak. Az elnöki hivatal hozzátette, hogy mindketten jól vannak, és a két-három hetes otthoni karanténból folytatják munkájukat.

Az 55 éves Aszad egészségi állapotáról közelebbit nem tudni, ugyanakkor tavaly augusztusban röviden meg kellett szakítania egy parlamenti beszédét vérnyomás-probléma miatt.

A 17,5 millió lakosú Szíriában a járvány kitörése óta 15 ezer fertőzöttet azonosítottak, közülük mintegy ezren estek áldozatul a vírusnak. Segélyszervezetek szerint a járvány egyre inkább terjed, különösen az ország északnyugati felében.

Szíria 2011 óta konfliktus dúlta ország. A békés kormányellenes tüntetésekkel kezdődött válság véres polgárháborúvá fajult, amelyben Oroszország és Irán a Bassár el-Aszad vezette szíriai kormányt, Törökország pedig a határai mentén aktív – mérsékeltnek mondott – ellenzéki milíciákat támogatja.

Jelenleg a damaszkuszi kormány Szíria területének nagy részét ellenőrzi, az ország egyes területei azonban a rezsim ellenzékének kezén vannak, a török határ melletti övezetben pedig a török hadsereg és annak szíriai szövetségesei alakítottak ki biztonsági zónát.

A harcok miatt százezrek vesztették életüket és milliók voltak kénytelenek elmenekülni otthonaikból, több mint ötmillióan közülük külföldön kerestek menedéket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában