szabálytalan építkezések

2021.03.27. 23:04

Számos halottja van egy kairói házomlásnak

Összeomlott egy lakóház szombaton Kairóban, a mentésben dolgozók estig 18 ember holttestét találták meg – számolt be az egyiptomi állami média.

Az al-Ahrám című napilap azt írta, hogy a kilencemeletes épület kora reggel dőlt le a főváros as-Salam negyedében. A helyszínen még mindig kutatnak túlélők után, markológépeket lehet látni, amint a törmelékeket takarítják.

A rendőrség lezárta a környéket, hogy visszatartsa a kíváncsiskodókat és a hozzátartozóikat kereső embereket. Hálid Abdel-Alnak, a kairói kormányzóság közigazgatási vezetőjének reggeli nyilatkozata szerint legalább 24 ember megsérült, őket kórházba szállítottak. Egyelőre nem tudni, hogy mi okozhatta az épület összeomlását. A tisztviselő közlése szerint szakértői bizottságot hoztak létre a szomszédos épületek statikai épségének vizsgálatára.

Épületek összeomlása nem ritka dolog Egyiptomban,

ahol a nyomornegyedekben, a szegény városrészekben és a vidéki területeken széles körben elterjedt a silány minőségű anyagokból történő építkezés. A nagyvárosokban, Kairóban és a földközi-tengeri Alexandriában pedig magasak az ingatlanárak, s az építők a nagyobb haszon reményében gyakran semmibe veszik az építési szabályokat.

Sokszor előfordul, hogy újabb emeleteket húznak fel engedély nélkül régebbi épületekre, amelyek később megroggyannak a pluszterhelés következtében.

A kormány a közelmúltban országszerte lecsapott az illegális építkezésekre, a szabálysértőket börtönbe csukta, és sok esetben lerombolta az engedély nélkül emelt épületeket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában