Ország-világ

2021.05.20. 14:01

Szijjártó Péter: az EU ne keverjen más ügyeket a gazdasággal (videó)

Magyarország azt szorgalmazza, hogy az Európai Unió minél több szabadkereskedelmi megállapodást kössön az elkövetkező időszakban – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Brüsszelben, az uniós tagországok külgazdaságért és kereskedelmi ügyekért felelős miniszterei egynapos ülésének szünetében.

Szijjártó Péter magyar újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta, a szabadkereskedelmi megállapodások esetében az Európai Uniónak el kell felejtenie a politikai előfeltételeket, azoknak ugyanis semmi értelmük sincsen.

– Ne keverjen össze olyan ügyeket a kereskedelemmel és a gazdasággal, amiknek nincs köze egyikhez sem – mondta.

Magyarország azt szorgalmazza, hogy az Európai Unió minél előbb építsen ki intézményes, szoros, aktív, eredményes együttműködést a távol-keleti szabadkereskedelmi övezettel.

Ennek elmaradásával az Európai Unió hatalmasat fog veszíteni, ami hatással lehet a tagországok kereskedelmi forgalmára is – jelentette ki a miniszter.

„Sürgős lépésekre van szükség ahhoz, hogy az Európai Unió súlyát helyreállítsuk a világgazdaságban és a világkereskedelemben”

– fogalmazott. Ez különösen fontos a magyar gazdaság számára; Magyarország ugyanis olyan ország, amely export/GDP mutatója 83 százalék fölött van, és amely tavaly GDP-arányosan a 11. legmagasabb exportot tudta felmutatni világszerte.

Kijelentette: új világkereskedelmi és világgazdasági rend jött létre, ennek egyik oka a világjárvány, amely nyomán a világkereskedelem 9,2 százalékkal esett vissza tavaly. Másik oka, hogy a Távol-Keleten létrejött a világ valaha volt legnagyobb, 15 országgal rendelkező szabadkereskedelmi övezete, ami a világ GDP-jének 30, a világ lakosságának 28 százalékát tudja felmutatni. Az új realitás harmadik oka, hogy a Kelet ledolgozta technológiai és finanszírozási lemaradását a Nyugattal szemben, ami azt jelenti, hogy a világkereskedelem gravitációs pontját eltolta keleti irányba – fogalmazott.

Ezzel összefüggésben kiemelte, 2020 volt az első olyan év, amikor az Egyesült Államok többet kereskedett Kínával, mint az Európai Unióval, emellett húsz év alatt az Európai Unió részesedése a világ GDP-jéből 24 százalékról 18 százalékra csökkent. Ennek oka, hogy az EU kereskedelmi megállapodásait elkezdte túlterhelni, és olyan dolgokkal keverte össze, amelyeknek semmi köze a gazdasági, vagy a kereskedelmi együttműködéshez – szögezte le.

Az a tény, hogy az EU előfeltételeket támaszt a kereskedelmi megállapodások vonatkozásában, hogy politikai, gender, vagy emberi jogi feltételeket akar alkalmazni a kereskedelmi megállapodások előfeltételeként, olyan helyzetet teremt, hogy nem lesz kivel kereskedni.

Most, amikor a világgazdasági folyamatok szempontjából a világkereskedelemnek olyan jelentősége van, mint soha korábban, hatalmas hiba lenne fenntartani ezt a gyakorlatot – jelentette ki Szijjártó Péter.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában