Ország-világ

2021.07.09. 18:31

Betlen János: ma már nem a proletariátus a baloldal hőse, hanem a transzneműek

A legendás tévés szerint indokolatlanul negatív képet fest Magyarországról a nyugati sajtó, Amerikában pedig a liberális elitek a társadalom többsége által furcsállt kisebbségeket igyekeznek példaképpé tenni, ami több más szélsőséges jelenséggel együtt destabilizálhatja a politikai helyzetet.

„Nem ritka, hogy a külföldiek a számukra elérhető lapokból tájékozódva azt hiszik, hogy itt fasizmus van, de legalábbis diktatúra. Életem nagyobbik felében diktatúrában éltem, annak is egy puha válfajában – márpedig az nem ilyen volt” -jelentette ki Betlen János, a Magyar Televízió híradójának egykori főszerkesztője a Médiapiacnak adott interjújában. Betlen szerint ennek egyik oka, hogy mára világszinten megváltozott a média világa és ez igaz a korábban legnagyobb presztízsnek örvendő televíziós csatornákra és lapokra is:

„például az amerikai CNN-től a hetvenes években a szövetségi médiafelügyelet megvonta volna a licencét, ha úgy szerkesztették volna, mint ahogy ma”.

Betlen János
Fotó: Médiapiac

Másrészt, mint mondja, ma már Nyugaton, így Amerikában is az elit olyan identitáselemeket követel meg a lakosságtól, amelyeket az egyszerű emberek tömegei megérteni is képtelenek, nemhogy elfogadni. Ennek egyik megnyilvánulása, hogy olyan csoportokat vesz nemhogy védelmébe, hanem állít a többiek elé példaképül, amelyekre a többség furcsállva tekint:

„Ma már nem a proletariátus a hős, hanem a transzneműek. Nem arról van szó pusztán, hogy valaki nemet válthasson, hanem hogy például a szülő ne szólhasson bele, ha kiskorú gyermekének hormont kezdenek adagolni, hogy a nemváltását előkészítsék”

- mondta.

Az egykori tévés ma már szerkesztőként jegyzi a Metazin és a BudaPost nevű oldalakat, amelyek angol és német nyelven tájékoztatják a külföldieket a magyarországi történésekről.

Mint mondta, „1968-tól kezdve a konzervatív oldal fokozatosan alulmaradt a kultúrharcban,

a baloldali ideológiák meghódították az egyetemeket, márpedig a modern világban az egyetemekről kerülnek ki a döntéshozók.

Ez a politikára, a gazdaságra, a kultúrára egyaránt vonatkozik. A brüsszeli apparátust is diplomásokkal töltik fel, ki mással is lehetne. A konzervatív oktató fehér holló a társadalomtudományi tanszékeken, márpedig onnan kerülnek ki az emberi jogi szervezetek kuratóriumi tagjai és azok az önfeláldozó aktivisták is, akik a hátrányos helyzetű csoportok védelmére esküdtek fel, és mint ilyenek, az erényesség megtestesítői.

Ennélfogva minden korábbinál nagyobb hatásuk van a döntéshozókra, akik maguk is az erényesség dicsfényére vágynak” – magyarázta Betlen János, mások mellett Soros Györgyre is utalva.

„Ez egy világméretű, hatalmas nemzetközi mozgalom. Ő is erényes akar lenni, büszkén az élére áll hát, és finanszírozza, de nem irányítja” – mondta Sorosról szólva.

A menekültügy kapcsán azt mondta, meglehetősen furcsának tartotta az Európai Unió Bíróságának a magyar menekültügy szabályozásával kapcsolatos döntését, amely gyakorlati következményeit tekintve kötelezővé tette volna, hogy Magyarország bárkit átengedjen a területén, aki politikai menedéket kér.

„Ugyanis szerintük a menedékkérőt nincs jogunk feltartóztatni sem a határon, sem az ország területén belül. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a bíróság szerint bárki, aki azzal jelentkezik a határon, hogy menedéket kér, mehet egyenesen akár Svédországig.

Nagyon tisztelem azokat a jogászokat, akik a migránsok védelmére teszik fel az életüket: mindenkinek szüksége lehet jogi védelemre. De ők eszerint az egyik fél. Nem nekik kellene bíráskodniuk” – szögezte le Betlen János.

A tévés elárulta, Jani házhoz megy című műsorát szerette a legjobban, mert „sokat változtatott rajta, sokat tanult belőle. Hozzátette: a műsor címét egyébként eredetileg tréfának szánta, ám amikor 1995-ben leváltották a híradó főszerkesztői posztjáról, annyira kerülni akarták a botrányt, hogy gyorsan ráhagyták.

A teljes interjút elolvashatja IDE kattintva.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában