Ország-világ

2021.07.23. 06:46

Baloldali aktivista került a jogállamisági jelentést előkészítő delegáció élére

A biztosok személyes támadásnak nevezték, hogy a kormány kifogásolta, hogy a baloldali aktivista, Magyar Gábor lett a Magyarországról szóló fejezet egyik megalkotója.

Budapest, 2016. október 13. Magyar György (b) és Magyar Gábor ügyvéd Nagy Imre és társai semmisségi igazolása ügyében tartott nyilvános ülésen az V. kerületi Markó utcában 2016. október 13-án. A Kúria a nyilvános ülésen meghozott végzésével igazolta az 1956-os forradalom után államellenes bûncselekmények vádjával kivégzett Nagy Imre és társai ügyében az akkori ítéletek semmisségét. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Az Európai Bizottság (EB) a héten nyilvánosságra hozta a jogállamisági jelentéscsomagját, amelynek Magyarországról szóló fejezete – akárcsak tavaly – többek között a médiapluralizmus, valamint a hatékony antikorrupciós intézkedések hiányát írja a kormány számlájára. A több mint harminc­oldalas, kritikus dokumentumba ráadásul a június közepén elfogadott, tehát az EB hivatalos vizsgálódási idején kívül eső gyermekvédelmi törvény is „belopta magát”.

A friss jelentéscsomag publikálásának előzményeként is volt vita Budapest és Brüsszel között:

a bizottság ugyanis Magyar Gábort, az Európai Bizottság egyik főigazgatóságának munkatársát nevezte ki a jogállamisági jelentést előkészítő delegáció magyarországi kapcsolattartójának. A férfi korábban egy lapinterjúban Magyarországot egy olyan rezsimnek nevezte, amely már nem felel meg az emberi jogokat tiszteletben tartó demokratikus jogállam követelményeinek.

A Fidesz európai parlamenti delegációja még a tavasszal kifogással élt, mondván: Magyar Gábor – Magyar György, az ismert baloldali ügyvéd fia – nem egy független uniós tisztviselő, hanem „a valóságban egy izgága baloldali politikai aktivista” – számol be róla a Magyar Nemzet.

Karácsony Gergely (j) sajtótájékoztatón beszél, balról Vágó Gábor, a Választói Mozgalom, mellette Magyar György ügyvéd, az Online Nulladik Forduló civil szervezet képviselője az Előválasztás: aki bújt, aki nem, megyünk! címmel rendezett tájékoztatón
Fotó: Bruzák Noémi / MTI

A Deutsch Tamás delegációvezető által jegyzett és Vera Jourová alelnöknek, valamint Didier Reynders biztosnak címzett levélben egyebek mellett azt kérdezték az Európai Bizottságtól, hogyan lehet elvárni valakitől, aki ennyire elfogult és nyíltan kritikus véleményt hangoztat Magyarország kormányáról, hogy képes legyen pártatlanul felmérni a magyarországi jogállamiság helyzetét?

A lap birtokába jutott az EB válaszlevele, amelyben Jourová és Reynders biztosok a bizottság egyik tisztviselőjével szembeni személyes támadásnak nevezik a kormányzati érveket. Mint azt a hárommondatos válaszlevélben írják,

a jelentést nem egyetlen személy, hanem az egész bizottság munkája eredményének tekintik, amelyhez ráadásul nemcsak a kormányok, hanem a civil szervezetek is hozzájárulhattak.

A jelentések nyilvánosságra hozatala után Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára emlékeztetett: Magyar Gábor baloldali aktivista, aki nyilvánosan tett elfogult kijelentéseket a kormánnyal kapcsolatban, míg édesapja a magyarországi baloldal politikai összefogója.

„Mindez egy független EU-tisztviselő pedigréje” – összegezte ironikusan az államtitkár.

Borítókép: Magyar György (b) és Magyar Gábor ügyvéd

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában