Tálib terror: ismét a tömeges migráció fenyegeti Magyarországot

A régióban kialakult kedvezőtlen helyzet miatt még a várhatónál is többen indulhatnak útnak, így könnyen megismétlődhet a 2015-ös migrációs válság, ráadásul ez a koronavírus-járvány tükrében komoly egészségügyi kockázatot hordoz magában. Az Origónak adott interjúban szó esett még a kabuli terrortámadásról, Joe Biden felelősségéről, a nagyhatalmak szerepéről, a régióban kialakult helyzetről és a tálib hatalom legitimizációjáról.

Voltak jelei annak, hogy a tálibok elfoglalhatják egész Afganisztánt?

Az elmúlt húsz évben, a beavatkozás kezdete óta lehet aggasztó jeleket tapasztalni. Az egyik ezek közül, hogy

az afgán állam sohasem volt képes a saját lábára állni, megteremteni gazdasági alapjait, ezek nélkül pedig erősen kétségesnek számított, hogy a kormányzat meddig lesz képes működni külföldi segítség nélkül – ugyanakkor három napnál mindenki többre számított.

Az afgán haderő és a rendőrség éveken keresztül igyekezett visszaszorítani a tálibokat, de létszámuk eleve kevés volt ahhoz, hogy egy Afganisztán méretű országot teljes mértékben felügyeljenek. A vidéki területeket nem is igazán sikerült, a városokat leszámítva pedig elmondható, hogy a vidék felett a kormányzatnak csak látszólag volt befolyása. Ráadásul az afgán haderőt – ahogy egyébként magát a kormányzatot is –, a korrupció jellemezte, így nem nehéz hitelt adni az olyan híreknek, hogy a fegyveres erők egyes tagjai vagy eleve a tálibokkal játszottak össze, vagy egyszerűen csak megadták magukat, mert nem éreztek különösebb lojalitást a kormányzat iránt.

Hogyan változhat meg a világ az afgán konfliktus hatására? Az amerikai kivonulással egyidőben lezajlott tálib hatalomátvétel hozhat-e lényeges elmozdulást az aktuális világrendben?

A globális hatalmi eltolódás általában egy lassabb, fokozatos folyamat, így nem gondolom, hogy csupán ezzel az eseménnyel új világrend bontakozna ki, ugyanakkor egy fontos állomásnak vagyunk tanúi. A történésekből könnyen levonható az a következtetés, hogy az Egyesült Államok és a Nyugat meggyengült, befolyásuk hanyatlik, ez pedig már hozhat átrendeződést hosszú távon.

Az Egyesült Államok által hagyott űrt valamely más hatalomnak be kell majd töltenie, és például Kína már be is jelentkezett erre a feladatra.

Mit történhet a régióban a hatalomátvétel hatására?

Sok még a megválaszolatlan kérdés, mindenekelőtt a tálib hatalomátvétel elismerésének kérdése mind a nagyhatalmak, mind az Afganisztánnal szomszédos államok részéről, ugyanakkor a régióban mindenképpen változás várható az események következtében. Például Pakisztán – mint atomhatalom –, illetve a többi környező ország vonatkozásában kezdődhetnek meg olyan folyamatok, amelyek könnyen destabilizálhatják a régiót.

Az afgán kormányt húsz éven át támogatták a nyugatiak. Az amerikaiak és a NATO képezte ki a hadseregüket. Van ennek valamilyen jelentősége a mostani helyzetben?

Mindenképpen kiemelendő, hogy az elmúlt húsz évben nyilvánvalóvá vált, hogy

államépítést főként katonai eszközökkel egész egyszerűen nem lehet végrehajtani.

Szakértők, katonai elemzők és politikai szereplők felől is folyamatosan fogalmazódtak meg kritikák, miszerint az afgán nemzeti erőket a nyugati katonai doktrínák és megközelítések alapján képezték ki, amelyek nagyban építettek egy kiforrott katonai infrastruktúrára: például a légierőre, amellyel maga az afgán haderő nem, vagy csak igen korlátozottan rendelkezett. Így ezen a területen az elmúlt húsz évben folyamatosan a koalíciós erőkre, elsősorban nyilván az Egyesült Államokra voltak kénytelenek támaszkodni. Ezt is figyelembe véve már jobban érthető, hogy amerikai segítségnyújtás nélkül miért omlott össze minden olyan gyorsan, mint egy kártyavár.

A tálibok az amerikai haderő kivonulását kihasználva, azzal párhuzamosan indítottak offenzívát az ellenállást alig tanúsító kormányerők ellen. Követett el valaki stratégiai hibát?

Az Egyesült Államok rendkívül nagy hibát követett el, egyféle kapkodást lehetett tapasztalni az elmúlt hónapok során. A jóslat, miszerint az amerikai kivonulás után legalább egy évig életképes lesz az afgán kormány, az események tükrében csupán tévhit volt.

Az USA az afgán, az európai és egyéb szövetségeseivel sem egyeztetett kellő módon. Könnyen lehet, hogy Joe Biden neve mellé az fog bekerülni a történelemkönyvekben, hogy káoszt hagyott maga után Afganisztánban.

A korábbi kabuli vezetést – így természetesen az afgán elnököt is – komoly felelősség terheli, mivel a jelek szerint meg sem próbáltak igazán védekezni. Ghani elnök menekülése pedig hihetővé teszi azokat a híreszteléseket, miszerint az utolsó időszakban inkább már csak arra koncentrált, hogy a megszerzett javait kimenekítse az országból.

Ez Washington számára egy PR-vereség, hiszen egyrészt bebizonyosodott, hogy a demokráciaexport nem működött; másrészt a világ és az afgán nép még inkább úgy vélheti, hogy Afganisztán élén csupán egy bábkormány állt.

A tálibok nemcsak a katonák kézifegyvereihez jutottak hozzá, hanem olyan hadfelszereléshez is, amellyel az Egyesült Államok és szövetségesei támogatták az afgán biztonsági erőket. Mit fognak ezzel kezdeni a tálibok?

Véleményem szerint az afgán haderő eleve nem jutott hozzá olyan eszközökhöz, amelyek valóban a jelenlegi legmodernebb csúcstechnológiát képviselik. Ez eleve korlátozza azt a fenyegetést, amelyet a tálibok ezeken keresztül képviselhetnek. Azt is tudjuk, hogy a légi eszközök egy részét az afgán katonák Üzbegisztánba menekítették. Letagadhatatlan ugyanakkor, hogy a tálibok a megszerzett eszközöket különböző célokra használhatják fel: például értékesíthetik különböző államoknak és szervezeteknek – akár terrorcsoportoknak –, amellyel anyagi haszonra tehetnek szert, vagy fejleszthetik akár saját katonai képességeiket is,

bár láthattuk, hogy az offenzívájukhoz és a hatalomátvételhez sem volt szükségük ezekre.

Ugyanakkor jelenleg annak is van realitása, hogy idővel az enyészeté lesznek ezek az eszközök, mivel a táliboknak nincs háttere ezek üzemeltetésére.

Mekkora esély van arra, hogy elismerjék a világ más országai a tálibok rendszerét? Vajon meg tudják majd szilárdítani hatalmukat, tudják azt legitimizálni?

Látni kell, hogy a nemzetközi közösség szankciós politikával felléphet a tálibokkal szemben, de kevés olyan erőforrás van, amely elvonása az új tálib elitnek, nem pedig az amúgy is rossz életkörülmények között élő lakosságnak „fájna„ jobban, ráadásul egy ilyen lépés újra a terrorizmus és a kábítószer-termelés felé lökné az országot. A nemzetközi közösség ugyanakkor egyelőre hallgat, vélhetően tárgyalások zajlanak a háttérben. Közben

a táliboknak érdekükben áll valamilyen szintű legitimitást szerezni a nemzetközi közösség szemében, hogy elkezdhessék Afganisztán erőforrásainak kiaknázását,

ez pedig nehezen jöhet létre úgy, ha közben brutális diktatúrát tartanak fenn és terrorszervezetekkel szimpatizálnak. Szóval a tálib rendszer elismerésének mindenképpen vannak/lesznek feltételei a nemzetközi közösség és a szomszédos államok részéről egyaránt: az elmúlt napok nyilatkozatai alapján az egyik legfontosabb ezek közül a terrorizmus elleni határozott fellépés. Közben várhatóan a táliboknak is lesznek „igényei”. Mindenesetre

a következő időszak meg fogja mutatni, hogy meddig tartanak a tálib ígéretek, például rögtön a legutóbbi, amely a kabuli terrortámadás végrehajtóinak felelősségre vonásáról szól.

Hogyan értékelhető a legújabb robbantásos merénylet?

Sajnos nem mondhatjuk, hogy meglepő lenne a kabuli nemzetközi repülőtérnél történt terrortámadás. Egyrészt Afganisztánban az amúgy is bizonytalan biztonsági helyzet a tálib hatalomátvétellel csak tovább romlott, másrészt a repülőtér környéke kiváló célpontként értékelhető, hiszen a nagy tömeg, főleg a számtalan amerikai és szövetséges katona között az Iszlám Állam könnyen tudott egy bizonyára nagyszámú áldozattal járó támadást elkövetni. Harmadrészt

az éppen evakuáló Nyugatra mért támadással a terrrorszervezet könnyen reklámozhatja magát úgy, hogy ők űzik el az „ellenséget”.

Végül a nyugati titkosszolgálatok is előre jelezték, hogy terrortámadás várható Kabulban. Habár azt értékelhetjük a nyugati titkosszolgálatok sikereként, hogy jóslatuk helyes volt, de az is nyilvánvaló, hogy a szövetségeseknek, élükön az Egyesült Államokkal, nem sikerült megakadályozniuk a robbantásokat. Joe Bidennek választ kell adnia arra, hogy a kivonulás utolsó pillanataiban miért esett áldozatul ennyi amerikai katona.

Mi lehet a legrosszabb forgatókönyv a kialakult helyzetben?

A legrosszabb akkor következik be, ha újabb polgárháború bontakozik ki, és/vagy terrortámadás-sorozat veszi kezdetét, amelyek destabilizálják a régiót, és akár a szomszédos országokra is átterjedve, azokban is tömeges fegyveres összeütközésre kerül sor. Ez a nagyhatalmaknak és a régiós országoknak sem áll érdekében, ezért azt látni kell, hogy egy ilyen esetben újabb beavatkozás várható, mivel a tétek egyszerűen túl magasra emelkednének. Más szemszögből nézve:

a legnagyobb vesztes, a legrosszabb forgatókönyvek elszenvedője könnyen lehet maga az afgán nép.

A tálibok „puha„ nyilatkozatain túl nem látni még tisztán, hogy mi zajlik Kabulon kívül, vidéken. Ne feledjük azt sem, hogy

az elmúlt húsz évben felnőtt egy generáció, amely már hozzászokott egy „új korszakhoz”, egy „könnyebb élethez„, és csak hallott a tálib uralomról, nem élte át azt. Gondoljunk csak az afgán nőkre, akikre ismét elnyomás, és jobb esetben egy „árnyékban” leélt élet vár.

Visszatérve a nemzetközi közösség válságkezelési gyakorlatára: mit tehet a fennálló helyzetben például az ENSZ?

Az ENSZ szankciókon és nyilatkozatokon túl nem képes túlságosan sokat tenni, főként, mivel

Oroszország és Kína – a Biztonsági Tanács vétóval rendelkező tagjaiként – igyekszik kihasználni minden létező módon az Egyesült Államok és a Nyugat ilyen szintű PR- és reálérdek veszteségét.

Magyarul senkinek ne legyenek illúziói: ha valamiképp sikerül is sakkban tartani az új kabuli tálib vezetést, azt nem az ENSZ éri majd el.

És mit tehet a NATO?

A NATO bár potensebb szervezet, de a mostani törés az Egyesült Államok és az európai szövetségesek között eleve gyengíti a Szövetség kohézióját, arról nem is beszélve, hogy

az afganisztáni beavatkozás a NATO történetének legnagyobb kudarca.

Számos európai szereplő érezheti úgy, hogy az afganisztáni, iraki, szíriai és líbiai katasztrófák után bölcsebb távol maradni a régiótól, mivel az „menthetetlen„. Ennek nyomán kétséges, hogy pontosan mit is tehetne a NATO. Persze, ha terrortámadásra kerülne sor Nyugaton, és bizonyítani lehet, hogy ezt részben vagy egészben Afganisztánban készítették elő, akkor ismét változhat a helyzet.

Hogyan hathat az afgán konfliktus Kínára és Oroszországra, valamint ezen országok kapcsolatára az Egyesült Államokkal?

Oroszország és Kína régóta azon dolgozik, hogy alternatívát hozzanak létre a nyugati modellel szemben, és ennek egyik alappillérét az az állítás adja, hogy a Nyugat hanyatlik, befolyása folyamatosan visszaszorul. Ezt különösen a kínai vezetés pártolja, mivel Kína rendkívüli gazdasági felemelkedésen esett át az elmúlt negyven évben.

Peking és Moszkva kihasználják az Egyesült Államok vereségét információs műveleteikhez, illetve ahhoz, hogy a nyugati érdekeket más területeken is aláássák.

Ráadásul nem szabad elfelejteni, hogy

Kína számára azért is fontos Afganisztán, mert egyes felmérések szerint 3000 milliárd dollár értékű ritkaföldfém található az országban, amely rendkívül értékes erőforrás,

hiszen ezek számos modern technológiai eszköz elkészítéséhez szükségesek. Mindezek fényében érthető, hogy egyrészt a tálibok miért törekedhetnek „puhább elnyomásra”, hiszen így részesülhetnek mind az erőforrások, mind az infrastruktúra-fejlesztés hasznából; másrészt Kína miért olyan „elnéző„ a tálib hatalomátvétel kapcsán.

A szakértők egyetértenek abban, hogy miután a tálibok elfoglalták az országot, tömegek indulnak meg Európa felé. Európának kell tartania egy komoly migrációs hullámtól?

Habár Afganisztán távolabb van Európától, mint Szíria – így a migránsoknak nagyobb utat kell megtenniük kontinensünk felé –, ez mégsem jelenti azt, hogy kevésbé kell tartanunk egy migrációs hullámtól.

A migráció vonatkozásában kettős fenyegetéssel állunk szemben.

Bekövetkezhet egy olyan esemény, amely Szíria esetében történt: amikor nagyszámú migráns akart rövid idő alatt bejutni célzottan Európába; és egy másik forgatókönyv is körvonalazható: ebben az esetben bekövetkezik egy jelentős kiáramlás Afganisztánból, de ez egyféle „dominó hatásként” érvényesül, tehát az afgán tömegek először a környező államokba áramlanak be, ahol a helyi munkaerőpiac, szociális ellátórendszer és akár a mezőgazdaság sem képes az igényeiket kiszolgálni. Ez destabilizálja a környező országokat is, amely nyomán még többen indulnak útnak, ez pedig egy önmagát erősítő spirált indít útjára, amellyel előbb-utóbb a tömegek elérik az európai határt.

Mindkét esetben a tömeges migráció veszélyével nézünk szembe Európában.

Magyar Levente külügyminiszter-helyettes kijelentette, hogy a nemzetközi közösségben olyan dokumentumok cirkulálnak, amelyek arra szólítják fel az egykor Afganisztánban csapatokkal rendelkező országokat, és általában a nyugati országokat, hogy mindenfajta

korlátozás és szűkítő kitétel nélkül fogadjanak be afgán migránsokat. Ha ez megtörténne, az rövid távon milyen következményekkel járna?

Nyilvánvaló, hogy

egy ilyen lépés arra ösztönözné a harmadik világbeli államok lakóit, hogy nagyobb számban próbáljanak útnak indulni a nyugati világ irányába.

Emlékezzünk csak vissza a 2015-ös migrációs hullámra, amikor a nyugat-balkáni útvonal – és ezáltal hazánk is – komolyan érintett volt a válságban. Egy Afganisztán irányából kiinduló újabb tömeges migrációs hullám elsősorban ismét ezt az útvonalat fogja felfuttatni, így az Európai Uniónak úgy kellene fellépnie, hogy ezt el tudjuk kerülni. Közben természetesen a Nyugatnak nem szabad magára hagynia azokat az afgánokat, akik komoly kockázatot vállalva segítették a szövetséges csapatok afganisztáni tevékenységét. A Magyarország Kormánya által indított és a Magyar Honvédség által végrehajtott evakuációs műveletnek erre is volt mandátuma. Hazánk gondoskodott az Afganisztánban rekedt magyar állampolgárok és a korábbi magyar missziót segítő afgánok biztonságos helyre történő menekítéséről.

És hosszú távon mire kell számítani?

Könnyen lehet, hogy Afganisztán „csak„ a kezdet. Gondoljunk csak Irak esetére: a Nyugat kezdeményezte a beavatkozást, és a mai napig nem vethető el egy olyan forgatókönyv, hogy az ország darabokra szakad egy új konfliktus esetén. Ha erre sor kerül, akkor az irakiak is érezhetik úgy, hogy joguk van bejutni a Nyugatra. Ugyanígy a líbiaiak is gondolhatják azt, hiszen a nyugati országok nagy szerepet játszottak abban, hogy az ország polgárháborúba süllyedt. Ezeket is figyelembe véve könnyen látható, hogy az irreguláris – vagyis a szabályozatlan –, valamint

az illegális migrációt vonzó, illetve az azt kiváltó tényezők csökkentése nem csupán elengedhetetlen, hanem egyenesen létkérdés a Nyugat számára.

Orbán Viktor miniszterelnök beszélt a migrációs veszélyről, és kijelentette, hogy a migráció nem emberi jog. Ön szerint hogyan lehet felkészülni a várható helyzetre?

Törökország és a nyugat-balkáni államok kulcsszerepet játszanak ebben a helyzetben, ezért nem kérdés, hogy a velük való jó kapcsolat és célzott együttműködés elengedhetetlen ahhoz, hogy a várható tömeges migrációs nyomás kezelhetőbb mértékű legyen.

Az Európai Uniónak abba az irányba kellene elmozdulnia, hogy az illegális migránsok ne hagyják el a térséget, hanem a rászorulók helyben kapjanak segítséget. Tehát

ne a bajt importáljuk Európába, hanem a támogatást vigyük a térségbe, ezzel csökkentve a migrációt kiváltó tényezőket.

Magyarország pontosan ezt teszi a Hungary Helps Program keretében.