H₂O

2021.09.22. 19:32

Szijjártó: a világ közös felelőssége a vízkészletek megőrzése

A világ közös felelőssége a vízkészletek mennyiségének és minőségének megőrzése, amelynek a nemzetközi közösség pontosan tisztában is van a mikéntjével, így nincs kifogás a cselekvés elmaradására – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán New Yorkban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter a vizes témájú, magas szintű, online tartott kísérőrendezvényen vett részt az ENSZ Közgyűlése 76. ülésszakának keretében, és felszólalásában hangsúlyozta, hogy ez olyan ügy, amelyet a világ együtt nyer meg vagy együtt veszít el.

„Mára teljes mértékben tisztában vagyunk a vízzel kapcsolatos kihívások ökológiai, nemzetközi, politikai, gazdasági és társadalmi súlyával. Tudjuk, hogy min és hogyan kellene változtatni, valamint rendelkezésre áll a szükséges technológia is”

– szögezte le.

A helyzet súlyosságát érzékeltetve rámutatott, hogy

a világon jelenleg mintegy 2,3 milliárd ember él olyan területen, ahol vízhiány van, ez a szám azonban 2050-re megduplázódhat.

Emellett ekkorra az elsivatagosodás már egymilliárd ember mindennapjait veszélyeztetheti, és a vízzel kapcsolatos problémák miatt helyi konfliktusok is kitörhetnek.

Mindezek nyomán pedig a következő évtizedekben emberek tízmilliói kényszerülnek majd lakóhelyük elhagyására, s várhatóan jelentősen erősödni fog a migrációs nyomás

– figyelmeztetett a tárcavezető.

Majd ezt követően kijelentette, hogy a nemzetközi diplomáciának nagyobb hangsúlyt kellene helyeznie a vízkészletek békés elosztására, illetve határozottabban fel kellene lépnie az ezek jövőjét fenyegető tényezők ellen.

Aláhúzta:

Magyarország fejlett technológiával rendelkezik a vízgazdálkodás terén, emellett egyike a világ azon huszonegy államának, amelyek képesek voltak arra, hogy gazdasági teljesítményük növelésével párhuzamosan csökkentsék a károsanyag-kibocsátásukat.

Szijjártó Péter végezetül megerősítette, hogy 2030-ra a magyar áramtermelés 90 százaléka szén-dioxid-mentes lesz. Szerinte ezen a területen fel kell ismerni az atomenergia fontos szerepét, ugyanis az tiszta, biztonságos, olcsó és környezetbarát energiaforrást jelent. Hozzátette, a paksi atomerőmű bővítése például évi 17 millió tonna szén-dioxid kibocsátását teszi elkerülhetővé.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában