Ország-világ

2021.10.02. 23:02

Gyengült az ellenzék, kevesebben akarnak kormányváltást

Az elmúlt hetek egyértelműen a baloldal gyengülését és a kormánypártok erősödését mutatják az e-benchmark szeptemberi, a Demokrata megbízásából készült felmérése szerint.

Ha a Fidesz–KDNP és a szivárványkoalíció közös jelöltje közül kell választani, az ellenzéki összefogás négy százalékot gyengült, a kormánypártok támogatottsága viszont nem változott augusztushoz képest, vagyis most egyértelmű előnyben van a nemzeti oldal – olvasható a Demokrata.hu cikkében.

Külön vizsgálva a pártok támogatottságát ugyancsak az látszódik, hogy a Fidesz öt százalékkal növelte előnyét a második helyen álló DK-val szemben, és két százalékkal többen mondták azt is, hogy az ország szempontjából nem lenne jó a kormányváltás.

Ami a miniszterelnökjelölt-jelölteket illeti: az ellenzéki aspiránsok továbbra sem tudják megközelíteni Orbán Viktort, a kormányfő potenciális kihívói közül Dobrev Klára és Jakab Péter támogatottsága változatlan, Karácsony Gergelyé és Fekete-Győr Andrásé pedig egy-egy százalékot csökkent augusztushoz képest, vagyis az erőviszonyok érdemben nem módosultak. Érdekesség, hogy Fekete-Győr András a lista végére került, miután már Márki-Zay Péter is megelőzi – derül ki a Demokrata számára készített közvélemény-kutatásból.

A reprezentatív közvélemény-kutatás adatairól, valamint a felmérés eredményeiről bővebb információkat és szemléletes diagramokat talál a teljes cikkben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában