különös

2021.11.15. 18:49

Szexmunkásoknak kínál külön képzéseket a durhami egyetem

Kiderült, hogy az intézmény képzési lehetőségeket kínál a felnőttfilm iparban dolgozó hallgatók számára.

Több képzési lehetőséget is kínál kifejezetten szexmunkásoknak az egyetem, amivel a felsőoktatási és továbbképzésekkel foglalkozó miniszter szerint „legitimálnak egy veszélyes iparágat”. Egy felmérésből az derül ki, hogy a brit hallgatók négy százaléka dolgozik szexmunkásként – írja a V4NA.

Az angliai Durham Egyetemről kiderült, hogy képzési lehetőségeket kínál a felnőttfilm iparban dolgozó hallgatók számára.A diákönkormányzat által a hallgatóknak küldött e-mailből kiderült, hogy az egyetem két új képzési lehetőséget kínál azoknak a tanulóknak, akik egyébként szexmunkásként tevékenykednek.

“A durhami diákszövetség álláspontja egyértelmű a szexmunkával foglalkozó hallgatókkal kapcsolatban: támogatás, tájékozott tanácsadás a megbélyegzés elkerülése és együttműködés a szakértői szervezetekkel”, olvasható az e-mailben, amelynek célja, hogy tájékozott tanácsadást nyújtson pornóiparban dolgozó hallgatóknak.

Az e-mailben továbbá kijelentették, “nem akadályozhatja meg senki, hogy a szexmunkások jól informált és előítéletektől mentes támogató környezethez férjenek hozzá”.

Az iskola két képzést kínál, a hallgatók és egyetemi alkalmazottak számára. A tréningeket az iskola szexuális visszaélések megelőző és reagáló csapata, az északkeleti szexmunkások fóruma és néhány a pornóiparban jártas hallgató fogja megtartani. Egy 2020-as felmérés szerint, amelyet 3200 diákon végeztek, kiderült, hogy

a brit hallgatók 4 százaléka, szexmunkásként dolgozik az egyetem mellett, hogy tudja finanszírozni a tanulmányait.

Nagy-Britanniában 2,38 millió diák tanul jelenleg felsőoktatási intézményekben, ami azt jelenti, hogy nagyjából 95 ezer hallgató végez szexmunkát.

A felsőoktatással és továbbképzésekkel foglalkozó miniszter Michelle Donelan a képzésekkel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy az egyetemen ezzel “legitimálnak egy veszélyes iparágat, és csúnyán elmulasztják a védelmi kötelezettségeiket azzal, hogy képzésekkel támogatják ezeket a személyeket”.

A miniszter asszony hozzátette, hogy “bár fontos a kizsákmányolt nők támogatása, de az ilyesfajta kurzusok népszerűsítésével igyekeznek az emberek normalizálni azokat a személyeket, akik pénzért létesítenek szexuális kapcsolatot másokkal”.

A munkáspárt egyik parlamenti képviselője Diane Abbott pedig azt nyilatkozta, hogy “a Durham Egyetemnek semmi köze nem lehet a szexmunkához”.

A diákszövetség jólétért és felszabadultságért felelős vezetője Jonah Graham pedig azt mondta, “Donelan megjegyzései azt mutatják, hogy alapvetően félreérti az induló képzéseinket, mert ezek a kísérleti kurzusok azon hallgatók támogatására jönnek létre, akik számára nehézségeket okoz a felsőoktatásban tapasztalható költségek növekedése, ezért a pornóiparhoz fordultak”.

Az egyetem ezek után egy nyilatkozatot adott ki, amiben megvédte a szexmunkásoknak indított kurzusokat, és kijelentették, hogy “a képzések fontosak annak érdekében, hogy megalapozott döntéseket hozzanak a diákok, miután észleltük, hogy a hallgatók egyre nagyobb száma szexuális szolgáltatások nyújtásával keres pénzt. Az egyetem olyan külsős hallgatókat is bevonzott a most induló képzésekkel, akik már egy ideje szexmunkásként dolgoznak”.

Az állásfoglalásban kifejtették, hogy

“nem arra törekszünk, hogy a hallgatóink minél nagyobb arányban szexmunkásként helyezkedjenek el, hanem arra, hogy támogatást nyújtsunk a diákjainknak. Nem kérünk bocsánatot, amiért azon dolgozunk, hogy a Durham egyetem minden hallgató és itt dolgozó számára biztonságos környezetet nyújtson”.

Azonban számos hallgató is az aggodalmának adott hangot a képzésekkel kapcsolatban, mivel szerintük hatással lehet az egyetem hírnevére az, hogy támogatják az ilyen jellegű akciókat.

“Ez valódi problémákat okozhat, ha az egyetemi kultúra részévé válik, hogy a szexiparban végzett munkákat normalizálják. Mindenki, akivel eddig ezzel kapcsolatban beszéltem, nagyon undorodik attól, hogy egy felnőtteknek szóló szexmunkásképző tanfolyamot támogat a saját diákszövetségünk”, mondta az egyik megkérdezett hallgató.

Egy másik diák pedig hozzátette, “Lehet, hogy nem teljesen elnézőek, de minden azt sugallja, mintha a diákszövetség támogatni akarná a diákokat, hogy szexmunkásként helyezkedjenek el, ami elég nagy probléma, mert olyan tevékenységre ösztönzik a diákokat, amelyekkel ártanak önmaguknak. Számos biztonsági és egészségügyi kockázata van az ilyen munkáknak. Az ilyen dolgoknak nem kellene, az egyetem hatáskörébe tartoznia”.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában