Terrorellenes hadművelet

2021.11.28. 14:42

Többen meghaltak Nigerben egy francia katonai konvoj útját elálló tüntetésen

Címkék#niger

Legalább két ember életét vesztette és tizennyolcan megsebesültek Niger nyugati részén egy tüntetésen, amelynek résztvevői elállták egy francia katonai konvoj útját és összetűzésbe kerültek a katonákkal – közölte szombaton a niameyi vezetés.

A páncélozott járművek és tehergépkocsik pénteken keltek át a határon, miután Burkina Fasóban egy héten át tüntetések akadályozták haladásukat. A megmozdulások résztvevői az ellen tiltakoztak, hogy a francia katonáknak nem sikerült megfékeznie az iszlamista szélsőségesek vérontását a térségben.

[eadvert]

Egyre nagyobb az elégedetlenség Franciaország katonai szerepvállalásával a Száhel-régió egykori francia gyarmatain, ahol Párizs több ezer katonát állomásoztat az al-Kaida és az Iszlám Állam terrorszervezeteknek hűséget fogadott helyi iszlamisták elleni harcra.

A konvoj Elefántcsontpartról indult Maliba, de útközben többször is elállták útját. Szombaton a nyugat-nigeri Tera településen ütköztek a francia katonák a továbbhaladásukat gátló újabb ellenállásba.

– A francia katonák erőt alkalmazták, hogy kiszabadítsák magukat. Sajnos két ember életét vesztette és tizennyolcan megsebesültek, tizenegyen közülük súlyosan – közölte a nigeri belügyminisztérium.

– Vizsgálat indult a tragédia pontos körülményeinek a feltárására és a felelősség megállapítására – tette hozzá.

Pascal Ianni ezredes, a francia hadsereg szóvivője a Reuters globális hírügynökségnek elmondta, hogy

francia katonák és a nigeri katonai rendőrség alakulatai figyelmeztető lövéseket adtak le tömegoszlatásra, hogy megakadályozzák a teherautók kifosztását, illetve ellopását.

Ugyanakkor nem tudta sem cáfolni, sem megerősíteni az áldozatokról szóló jelentéseket. Ianni hozzátette, hogy a konvoj később folytathatta útját a főváros, Niamey irányába.

Egy nigeri tisztségviselő által közzétett felvételeken főleg fiatal tüntetőket lehetett látni, akik a többi között azt skandálták a háttérben egy égő úttorlasszal, hogy „Le Franciaországgal”!

Párizs a térségben található kontingensét 5000-ről 2500-3000 főre akarja csökkenteni 2023-ig, miközben több eszközt akar Niger rendelkezésére bocsátani, és más európai különleges erőket is arra akar bátorítani, hogy működjenek együtt a helyi erőkkel. Bár a szélsőségesek több vezetőjével is végeztek már a vérontás nem akar véget érni.

Mohamed Bazoum nigeri elnök pénteken az állami televízióban nyilatkozva védelmébe vette a francia katonai jelenlétet a Száhel-övezetben, mondván, távozásuk káoszhoz vezetne.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában