Gyermekvédelmi népszavazás

2022.01.23. 21:10

Kutatás: a gyermekesek többsége szerint a szülők joga a szexuális felvilágosítás

A Mindennapok Női Szemmel Egyesület kutatása szerint a gyermekesek „elsöprő” többsége azt vallja, kizárólag a szülők feladata, joga, hogy a szexuális irányultságról, felvilágosításról gyermekével beszéljen, és támogatja a kormány által kezdeményezett gyermekvédelmi népszavazást – ismertette Király Nóra, az egyesület alapítója az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.

Az ezer ember megkérdezésével készült felmérésben arra kérdeztek rá: mi a véleményük a válaszadóknak a gyermekbántalmazásról és a népszavazásról.

Király Nóra kiemelte: sok szülő felháborítónak tartja és elutasítja, hogy tudta nélkül, gyermekének az iskolai keretek között tartson órát egy LMBTQ-aktivista. Ez egy valós probléma – hangsúlyozta az egyesület elnöke.

Ugyanakkor leszögezte: nem a mássággal, a homoszexualitással van gond. Ők is mindig azt hangsúlyozzák, hogy a másságot el kell fogadni, tudomásul kell venni - mondta Király Nóra, rámutatva: a propagandával van a baj, hogy intézményesített keretek között azt tanítsák a gyermekeknek, hogy az természetes.

Az egyesület felmérése szerint a szülők azt szeretnék, hogy az intézmények teljesen mentesek legyenek ettől a témától, és legyen a szülőkre bízva a szexuális felvilágosítás, illetve az, hogy „milyen szinten fogadtatják el velük a másságot” – folytatta, hozzáfűzve: „ez teljes mértékben a családok magánügye kell, hogy legyen”.

Király Nóra elmondta: ezt a témát járják körül szerdai, online is követhető a Mindennapok Női Szemmel Egyesület és a Szent István Intézet által közösen rendezendő „A gyermek nem játék!” című konferenciájukon. Szakemberek mellett felszólal a tanácskozáson – mások mellett – Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, Járóka Lívia, a Fidesz európai parlamenti képviselője és Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója. A szerdán 10 és 13 óra között tartandó rendezvényre a Facebook-on lehet regisztrálni – ismertette Király Nóra.

A parlament november 30-án rendelte el a kormány által a gyermekvédelmi törvény elfogadása után kezdeményezett népszavazást, amelyet Áder János köztársasági elnök április 3-ra írt ki.

A népszavazásra bocsátott kérdések a következők: „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak?”; „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek?”; „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be?”; „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg?”.

Borítóképünk illusztráció. (Shutterstock)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában