Transindex

2022.02.15. 20:23

Közpénzből működtek, függetlennek hazudták magukat

Felmondott az erdélyi Transindex hírportál teljes stábja, az olvasók nem voltak kíváncsiak rájuk.

A függetlenség mítoszát építették fel a Transindex körül, ami azért nem állja meg a helyét, mert végig pártalapon, közpénzből finanszírozták – mondták a Magyar Nemzetnek a lap erdélyi informátorai azzal kapcsolatban, hogy kedden felmondott az erdélyi magyar Transindex.ro hírportál teljes szerkesztősége.

 

A portálon közölt elköszönő írásban a szerkesztőség tagjai közölték, úgy érzik: a munkájuk teljességgel ellehetetlenült, és már nem tudják a legjobb szakmai tudásuk szerint ellátni azt a feladatot, amely a mindenkori szabad sajtó feladata lenne. Megjegyezték, a portál 23 évi működése során változott a csapat, de a portál képviselte értékek nem.

Most sem vagyunk hajlandók semmilyen politikai erő elvárásai szerint végezni az újságírói munkánkat

– írták. Felidézték, hogy a portál közel fél éve a fennmaradásáért küzd egy politikailag meghatározott környezetben. Arról is tájékoztattak, hogy a többségi tulajdonos a portál eladására készül, a jelenlegi kontextusban pedig már nem látják biztosítva az újságírói függetlenségüket.

 

Mint az MTI felidézi, Erdély első magyar hírportálja 23 évvel ezelőtt jött létre. A portálnak 2015 novemberéig Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke volt a többségi tulajdonosa, ő azonban kilépett a kiadóból. A portál elsősorban azzal magyarázta anyagi ellehetetlenülését, hogy tavaly már nem kapott finanszírozást az RMDSZ Communitas Alapítványától – írja a Krónika erdélyi magyar napilap.

A Transindex pártlapként működött hosszú évtizedekig. Az RMDSZ finanszírozta, soha nem volt független, mindig is közpénzekből működött

– ezt már egyik erdélyi forrása közölte a Magyar Nemzettel. Emlékeztetett: sokáig a magyar kormány is finanszírozta a portált az erdélyi magyar elektronikus könyvtáron, az Adatbankon keresztül, de nemcsak a Fidesz vezette kabinet, hanem a korábbi baloldali kormányok is. A Transindex kisebbségi tulajdonosa és alapító-főszerkesztője ráadásul az a Kelemen Attila Ármin, aki az erdélyi SZDSZ ikonikus figurája volt, elkötelezett liberális.

Az utóbbi években a Transindex elment egy nagyon balliberális irányba. Átvették a magyarországi baloldal narratíváját, az általuk bírált kormánypárti politikusok és a közintézmények vezetőinek véleményére nem voltak kíváncsiak. Amióta az RMDSZ szorosabb szövetségesi viszonyt alakított ki a Fidesszel, a Transindex belső ellenzékként viselkedett, közben elvárta az RMDSZ-től, hogy tovább finanszírozza

– hangsúlyozta a lap erdélyi forrása. Az RMDSZ azonban nem gyakorolt a szerkesztőségre politikai nyomást, csupán véget vetett a Transindex közpénzből történő finanszírozásának.

 

A Krónika felidézi, a Transindex tavaly az olvasóihoz fordult támogatásért: amennyiben havonta hatszázan rendszeresen utalnak ötvenlejes (tízeurós) támogatást, akkor tovább tudnak működni.

Most, hogy bedobták a törölközőt, elismerték hogy Erdélyben vagy magyar nyelvterületen nincs vevő az ő termékükre, az olvasók nem hajlandók eltartani őket, közpénz nélkül működésképtelenek

– tette hozzá a Magyar Nemzet forrása.

Együttműködés a Telex.hu-val. A Media1.hu információi szerint, mielőtt a Transindex teljes csapata beadta a felmondását, már tudták, merre folytatják karrierjüket: a szerkesztőség munkatársai a magyar Index.hu egykori munkatársai által 2020-ban megalapított Telex.hu stábjával fognak közösen együtt dolgozni. Nem véletlen tehát, hogy éppen a Telex vette észre elsőként az erdélyi hírportál közleményét a tömeges távozásokról. A Media1 azt is megtudta, hogy a Transtelex.ro és a Transtelex.hu címeket valaki még novemberben beregisztrálta.

Borítóképünk illusztráció. (Shutterstock)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában