Kudarc

2022.07.16. 19:06

Pár száz ember gyűlt csak össze Márki-Zay tüntetésére

Ez már a baloldali sajtónak is kínos.

Szombat délután öt órára szervezett tüntetést a baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter, azonban csak kínosan kevesen, alig néhány százan jelentek meg a rendezvényen. De aki megjelent, az is a rossz szervezésre panaszkodott, és türelmetlenkedett a csúszás miatt. Még a baloldali sajtó is arról számolt be, hogy alig néhányan lézengenek a helyszínen, a tüntetők pedig unják a beszédeket – írja az Origo.

A hírportál tudósítása szerint Márki-Zay Péter zavaros gondolatmenetekkel szidta a kormányt, és olyan erőltetett magabiztossággal beszélt, mintha nem bukott volna hatalmasat az országgyűlési választáson.

Ráadásul sikerült ismét tömegeket megsértenie. A bukott baloldali jelölt ugyanis kijelentette, hogy azok, akik hisznek a Fidesznek „menthetetlenek”.

Érdekesség, hogy később „szeretetországról” beszélt, és arról, hogy azokért is kiáll, akik a Fideszre szavaznak – nyilván a „menthetetleneken” kívül.

A tömeg Márki-Zay beszéde után azonnal oszlani kezdett, néhány 10 ember azonban azt skandálva, hogy „Margit híd”, a hídra vonult, és a sávokat elállva akadályozza a forgalmat.

Immár napok óta zajlanak kis létszámú demonstrációk Budapesten, amelyek eredetileg a kata módosítása miatt indultak. Pénteken az Erzsébet hídra hívta a tüntetőket a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, csütörtökön szintén az Erzsébet hídnál tüntettek.

A szervezkedés egyáltalán nem véletlen: először Gyurcsány Ferenc bejelentette, hogy készül, majd ifjúsági tagozatát, a Momentumot kiküldte az utcára. Ezt követően vette át – a civilség álarcában – a tüntetésszervezés hivatalos funkcióit a Kutyapárt és a Márki-Zay-féle mozgalom – olvasható az Origo cikkében.

Borítóképünkön Márki-Zay Péter. Fotó: MTI/Mohai Balázs

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában