Szomorú időket élünk

2022.08.27. 08:00

Vandalizmus miatt bezárják Svédországban a templomokat

A sorozatos rongálások és a támadások következtében mintegy harminc templomot kénytelen bezárni az egyházmegye.

A középkor óta létező Bro templom Gotland szigetén

Forrás: Wikipedia

A bezárások mellett azután döntöttek, hogy valaki több porral oltó tűzoltó készülék tartalmát is kifújta az egyik templomban a svédországi Gotlandon. A kék por a Bro templom belső tereinek nagy részét vastagon befedte, a takarítási munkálatok pedig várhatóan rendkívül sokáig tartanak majd, mivel a középkori épületben az ott található tárgyak különleges gondosságot igényelnek – adta közre a V4NA hírügynökség.

"Ülök a Bro templomban és sírok" – mondta az eset után Martina Åkeson Wollbo plébános.

A Bro templom csak egyike azoknak az egyházi épületeknek, amelyet támadás ért. 

Lärbo templomát szintén azon az estén felgyújtották, és ekkor a Tingstäde templomba is vandálok törtek be, valamint a Lummelunda templomban is a közelmúltban történt hasonló esemény.

Az egyik helyen este 10-kor kezdték el idegenek kongatni a harangokat, máshol a vendégkönyvbe firkáltak és írtak szexuális tartalmú szövegeket. Idén már mintegy harminc ilyen jellegű bűncselekményt jelentettek a rendőrségnek, és egy biztonsági céget is felbérelt az egyházmegye, hogy megpróbálják megállítani a sziget északi templomai ellen elkövetett támadásokat.

A sorozatos vandalizmus után végül a Svéd Egyház úgy döntött, hogy Gotland északi részén minden templomot zárva tart.

Ez támadás az általunk hirdetett nyitottság ellen irányul. Ez a tisztelet teljes hiánya. Vannak emberek, akik szeretnék meglátogatni a templomokat, és akiket most rosszul érint ez a bezárás

– nyilatkozta Martina Åkeson Wollbo, a Bro templom lelkésze.

Kenneth Mars, az egyház ingatlankezelője szintén kifejezte sajnálatát, hogy a templomokat zárva kell tartani. "Nehéz döntés volt. Büszkék voltunk arra, hogy a templomok nyitva voltak, és tudjuk, hogy ez sokat jelentett az embereknek, akik el tudtak jönni a templomokba, hogy egy pillanatra megnyugodjanak" – fogalmazott.

Azt nem jelölték ki, hogy várhatóan mikor nyitják újra a huszonöt bezárt templomot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában