Ukrán válság

2022.09.12. 11:09

Ukrajna csődbe ment, Európára pedig hosszú, kemény tél vár

A háború kitörése és a szankciók bevezetése után a nyugati világ arra számított, hogy Oroszország csakhamar megrokkan a gazdasági teher alatt, ehelyett mára, több hónap után nyilvánvalóvá vált: a sokmilliárd dolláros nyugati pénzügyi és katonai támogatás ellenére Ukrajna az, amely a teljes gazdasági összeomlás szélére került – vagy már túl is van azon. Oroszország eközben köszöni, jól van, jelentős haszonra tesz szert az energiahordozói eladásából – azokból, amelyről Európa, az Ukrajnával való szolidaritás címén önként lemondott. Ukrajna romokban, a költségvetési hiány havonta lassan eléri a 9 milliárd dollárt (nem tévedés: kilenc milliárd dollár, havonta), összeomlott az ukrán ipar és bányászat, nincs nehézipar, a mezőgazdasági területek egyharmada amerikai kézben, eközben Európa pedig hosszú és hideg tél elé néz – írja az Origo.

Volodimir Zelenszkij és felesége, Olena

Fotó: AFP

Az orosz-ukrán háború kitörése után kevéssel a nemzetközi mainstream sajtó az oroszországi gazdasági mutatókat figyelte, arra számítva, hogy az országban a háborús kiadások miatt rövidesen államcsőd következik be. Ez nem hogy elmaradt, de minden jel szerint a fordítottja következett be. Az orosz gazdaság jól prosperál, még az ellene bevezetett nyugati szankciókból is jelentős haszonnal került, kerül ki: egyre nőnek az ország energiahordozókhoz köthető bevételei.Ukrajnában ugyanakkor az előzetes várakozások és a jelentős nyugati segélyek, hitelek ellenére katasztrófaközeli a gazdasági helyzet. Külföldi elemzők után mostanra már maguk az ukrán hatóságok is kongatják a vészharangot: az ország költségvetésén tátongó, jelenleg havi 5 millárd dolláros lyuk becslések szerint hamarosan 9 milliárd dollárosra (mintegy 3600 milliárd forintra) nő. Az országban nincs elegendő pénz nyugdíjra, az állami alkalmazottak fizetésére, de újabb katonai kiadásokra sem.

Eközben a Nyugat egyre nehezebben ad több hitelt Ukrajnának, bár utóbbi nagyon számít rá. A háború kezdete óta összesen mintegy 12,7 milliárd dollárnyi külföldi segély érkezett az országba, Kijev pedig most – az év végéig – további 15 milliárdban reménykedik. Az ország tartaléka jelenleg nem egészen 13 milliárd dollár, a Nyugatról remélt – Volodimir Zelenszkij ukrán elnök által már-már követelt – támogatás nélkül ez már csak rövid ideig elegendő. Amint elfogy, bekövetkezik az ukrán gazdaság teljes összeomlása.

A Kijevi Közgazdasági Iskola számításai szerint Ukrajna közvetett veszteségei a harcok miatt mintegy 129 milliárd dollárra rúgnak, mindeközben az ország védelmi kiadásai 250 millió dollárról 3,5 milliárd dollárra nőttek – havonta. Az ország nagyobb vállalatai – például a Naftogaz, az Ukrenergo és az Ukravtodor – már a csőd szélén állnak.

A nyugati támogatás csak „meghosszabbítja a gyötrelmeket”

A helyzetről alkotott képet tovább árnyalja az, hogy az ukrán gazdaság már a háború előtt is rendkívül rossz állapotban, többször is csődközeli állapotban volt. Egyes gazdasági elemzők szerint az ország csakhamar olyan helyzetbe fog kerülni, mint Németország a két világháború, vagy a Szovjetunió a polgárháború után – a különbség pusztán az lesz, hogy míg Berlin és Moszkva békeidőben építette újjá a gazdaságát, Kijevnek erre nem biztos, hogy lesz lehetősége.Vaszilij Nebeznya, Oroszország állandó ENSZ-képviselője az Ukrajna gazdaságát és hadseregét támogató nyugati forrásokat illetően a napokban kijelentette: azok nem fogják megakadályozni „a kijevi rezsim fiaskóját”, csak „meghosszabbítják a gyötrelmeit”.

Lényegében államcsőd van Ukrajnában.

A teljes cikk ITT olvasható.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában