Szoros küzdelem

2022.11.12. 13:26

Fej fej mellett haladnak a pártok az amerikai szenátusi versenyben

A demokraták arizonai győzelmével döntetlen az állás az amerikai felsőházért vívott küzdelemben – írja a Magyar Nemzet.

Kamala Harris amerikai alelnök beszédet mond a félidős választásokat értékelő rendezvényen a washingtoni Howard Színházban 2022. november 10-én

Forrás: MTI/AP

Fotó: Andrew Harnik

Fej fej mellett állnak a demokraták és a republikánusok az amerikai törvényhozás felsőházáért folytatott versenyben, miután újraválasztották Arizonában Mark Kelly demokrata párti szenátort. Az amerikai félidős választásokon a szenátus harmincöt tagjának sorsáról döntenek.

A politikus, aki 2020 óta tölti be a tisztséget, 51, 8 százalékkal győzte le ellenfelét, Blake Masters republikánus jelöltet, akit Donald Trump előző amerikai elnök is nyíltan támogatott. 1988 óta ez volt a második alkalom, hogy Arizona demokrata szenátort választott.

 A sikertelenségekért Trump Mitch McConnellt hibáztatta, véleménye szerint a republikánusok a szenátusi frakcióvezető ugyanis semmit sem tett azért, hogy a párt átvegye az irányítást a kamara felett.

A Demokrata Párt arizonai győzelmével az állás jelenleg 49:49 a szenátusi versenyben. 

Ez azt is jelenti, hogy már csak két felsőházi székért folyik a küzdelem, jelenleg még Nevadában and Georgiában számlálják a szavazatokat.

Amennyiben a csatatér államok közül csak egy helyet is megszereznek a demokraták, azzal gyakorlatilag ők irányíthatják a szenátust, mivel bármilyen döntetlen szavazásnál az Egyesült Államok alelnöke, Kamala Harris dönthet. 

Szintén szoros mérkőzés zajlik a törvényhozás alsóházának megszerzéséért, a Fox News amerikai hírportál összesítése szerint a Republikánus Párt 211, a Demokrata Párt pedig 201 széket tudott eddig elnyerni. 

A képviselőházi többséghez összesen 218 helyre van szükség a 435-ből.

A hosszan tartó szavazatszámlálások miatt ugyanakkor a végső eredmények csak a jövő héten derülhetnek ki.

Az eredeti cikk ITT olvasható.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában