Hartyáni Gábort köszöntik születésnapján a Sóstói Stadionban

Miután a Megyeri úti liláknál csak hazai kupameccsek jutottak számára az akkori aranycsapatban, bajnokin nem kapott szerepet, ezért 1970 nyarán elfogadta a Videoton ajánlatát, ami élete legjobb döntésének bizonyult. Fejérben otthonra lelt, hosszú éveket húzott le piros-kékben, pályafutását a MÁV Előrében fejezte be, majd pályaedzőként visszatért a Vidihez. Tagja volt az ötven éve az UEFA Kupában, az SSC Napoli elleni bemutatkozó koronázóvárosi együttesnek, de az igazán nagy kalandok tíz esztendővel később, 1984 őszén kezdődtek. A fehérváriak az UEFA Kupa döntőjéig meneteltek, Hartyáni pályaedzőként segítette Kovács Ferenc szakvezetőt. A városháza és a futballklub szervezésében zajló UEFA 40 elnevezésű, vetítésekkel és élménybeszámolókkal tarkított sorozaton Hartyáni rendszeres vendég a pódiumon.

Szombaton, az Újpest elleni, hazai bajnoki előtt a Fehérvár FC ügyvezetője, Balogh Attila a vip-teremben köszönti az egyaránt 77 éves legendákat, Hartyáni Gábort, valamint Nagy II Jánost. Azaz – ahogy a drukkerek anno becézték őket - Dönit és Macskát.

-Természetesen jól esik a figyelem, ami rám irányul, ez leginkább a negyven évvel ezelőtti menetelésnek köszönhető, az évforduló kapcsán egymást érik a rendezvények. Jó ötlet, hogy az összes, nemzetközi párharc kapcsán élménybeszámolóra, közönségtalálkozóra kerül sor, felelevenítjük a régi emlékeket – mondja Hartyáni. - A Napoli ellen 1974-ben, idegenben 2-0-ra kikaptunk, itthon 1-1-es döntetlent értünk el, tisztességgel helytálltunk, de a továbbjutásra nem volt esélyünk. Akkor nem gondoltam, hogy tíz évvel később, ugyanabban a kupában a fináléig menetelünk. Ilyet előzőleg, a korábbi években és azóta sem ért el magyar csapat, vélhetően nem is fog a közeljövőben. Más a lebonyolítás rendszere, meg a futball is változott. Nagyon sok dolognak kell összejönnie, hogy egy csapat az aranyért küzdhessen.

Hat évet húzott le a Vidiben, majd hármat a MÁV Előrében. Azt mondja, tudatosan készült az edzői pályára.

-Már játékosként megszereztem a megfelelő képesítést. Ebben szerepet játszott, hogy nagyon jó edzőim voltak, Újpesten Baróti Lajos, Kalocsay Géza, Fehérváron Kovács Imre, Kovács Ferenc, tehát volt kitől tanulni a szakmát. A legközelebb Kovács Ferenc állt hozzám, aki a leginkább példát mutatott nekem a futball szeretetéről, a munkáról, életvitelről, a házasságról, a család tiszteletéről. Ugyanazt gondolta a fociról és a hétköznapokról, mint én, ezért dolgoztunk annyira harmonikusan. Bár hozzáteszem, én mindenkivel kijöttem a kispadon, tudok alkalmazkodni. Dolgoztam Verebes Józseffel is, ő is különleges ember volt, elképesztően innovatív volt, valamint nagyon tudott hatni a

játékosokra. Mezey Györggyel is élmény volt dolgozni, rengeteget tudott a futballról, amit át is tudott adni, de a világról egyikük sem úgy gondolkodott, ahogy én. Annyira nem álltak közel hozzám, mint Feri bácsi.

Hartyáni a Takarodó úton töltött évek után tért vissza a Sóstói Stadionba. Verebes József lett a Vidi edzője 1979 nyarán, a Mágus mellett kezdte az edzősködést.

-Verebes két év után, 1981-ben Győrbe távozott, mert ott nagyobb célokat fogalmaztak meg, bajnokcsapatot akartak építeni, amit meg is valósítottak. Kovács Ferenc előzőleg 1972-től öt éven át már dirigálta a Vidit – vele jutottunk ki először a nemzetközi porondra -, aztán 1983-tól 1986-ig, később még egyszer, 1987-től egy szezont újra lehúzott Fehérváron. Nem csak a stadionban, a Gáz utcai lakásában is hosszú estéken át beszélgettünk a futballról. Minden területen azonos volt a véleményünk, ráadásul a feleségeink is barátnők voltak. Akkor még nem volt tíztagú stáb, a vezetőedzőnek volt egy pályaedzője, egy orvos és egy masszőr, valamint a technikai vezető. A meccsre készülés során a vezetőedző foglalkozott a támadókkal, én a védőkkel, aztán finomítottuk a taktikát. Fizikálisan rendben voltunk, nagyon kemény edzéseket vezényelt. Az alapok megvoltak, a Szőke Miklós vezette ifiből felkerülő fiatalok remek képzést kaptak előzőleg, az onnan érkező tizenévesek, Csongrádi és társai folyamatosan szorították ki az öregeket – köztük engem is - a hetvenes évek közepén az első csapatból. Kondicionális problémáink nem voltak, ami leginkább a Manchester United elleni továbbjutás során csúcsosodott ki, egy rendkívül erős együttest búcsúztattunk, ráadásul olyan időjárási körülmények között, amelyek egyértelműen nekik kedveztek. A Paris SG is elképesztő játékosokból állt, azonban csapatként erősebbek voltunk, háromszor megvertük őket, meggyőződésem, ha játszunk még háromszor, akkor is mi nyerünk, annyival jobbak voltunk, a játék minden elemében. Voltak náluk extraklasszisok, de bizonyítottuk, hogy ez csapatsport. Csak akkor lehetsz eredményes, ha képes vagy kollektívaként teljesíteni. A jelenben említhetnénk Messit, vagy Ronaldót, akik különleges adottságokkal rendelkeznek, képesek meccseket eldönteni, de társak nélkül ők sem lehetnek eredményesek, a csapattagok segítsége nélkül nem jutnának messzire. Kellenek azok a futballisták, akik kiszolgálják őket. Amúgy visszatérve az 1984-85-ös sorozatra, számomra érdekes, hogy anno, az első fordulóról, a Dukla Praha elleni párharcról nagyon kevés szó esik, pedig már az a továbbjutás is bravúr volt, kimondottan erős cseh együttessel találkoztunk.

Azt mondja, az a fehérvári garnitúra azért lehetett sikeres, mert mindegyik játékos élete lehetőségeként kezelte az UEFA Kupát.

-Mindannyian nyerni akartak, fizikálisan rendben voltak, valamint a technikai képzettségük is átlagon felüli volt. Az edzéseken is mindent beleadtak, kis túlzással szikrázott a levegő. Egy-egy komolyabb párharc után összenéztünk Ferivel, mutatta, gyorsan fújjam le az egymás közötti meccset, mert valaki megsérül. Egyik tréningen a fiatal Gyenti Laci többször megfirkálta Végh Tibit, aki gyakorlatilag fél órán át, az edzés végéig kergette a szélsőt. Mindenki helyet akart magának a csapatban, érthető módon. Ez a küzdőszellem, a harcosság segített át bennünket a legnehezebb pillanatokon, a Zseljeznicsar elleni elődöntőn, az idegenbeli meccsen kiesésre álltunk Szarajevóban, mégsem adtuk fel, aztán Csuhay a lefújás előtt két perccel szerzett góljával továbbjutottunk a Real Madrid elleni fináléba. Az élet igazságot szolgáltatott, előzőleg nyilvánvaló lesgólt kaptunk, az a hideg fej hiányzott a jugoszlávokból – ma már bosnyákokból -, ami bennünk megvolt. A második gól után elkezdtek

szórakozni, százszázalékos helyzeteket hagytak ki, egy igazi profi kíméletlenül belövi ezeket, ők még egy felesleges cselt húztak, ami megbosszulta magát.

Hozzáteszi, a finalista együttesből többen bizonyíthattak volna külföldön, azonban mindössze Burcsa Győző múlt el 30 esztendős, a menetelést követő nyáron a francia Auxerre szerződtette.

-Akkoriban az volt a szabály, hogy 30 év felett lehetett Nyugatra igazolni. Ma már ez elképzelhetetlen, ahogy nagyon sok minden az, ami akkoriban természetesnek számított. Győzőnek sikerült, aki túl azon, hogy elmúlt 31 éves, remek labdarúgó volt és végtelenül profi ember, mindent tudatosan csinált a pályán és az életben is. Nem pusztán kikerült a franciákhoz, éveken át volt képes futballozni a kontinens egyik topbajnokságában. Tehát egy dolog, hogy valaki kijut külföldre, de a lényeg később jön, amikor teljesen idegen környezetben meg kell állnia a helyét. Ha mások a hazai szabályok, rajta kívül még sokan szerződhettek volna komoly együtteshez, másként alakult volna az életük, a karrierjük. A szezon végeztével Kovács Ferenc a spanyol élvonalbeli Las Palmashoz szerződött, tehát ő kipróbálhatta magát külföldön.

A Real elleni döntőre gyakorlatilag elfogytak, a hazai mérkőzésre igazából támadó nélkül álltak fel, ami meg is látszott az eredményen, a királyiak 3-0-ra nyertek Fehérváron.

-A visszavágón a sorozat gólkirálya, Szabó József és a szintén kulcsfontosságú játékos, a szélső Májer Lajos már pályára léphetett, utóbbi találatával nyertünk közel százezer néző előtt a Santiago Bernabeuban. Ma már alig hihető, hogy ez bekövetkezett. Nem nagyon szeretek nosztalgiázni, meggyőződésem, az utóbbi évtizedek lejtmenete részben abból fakadt a magyar futballban, hogy elkezdtünk hátrafele nézni, a fiatalok nem hallottak mást, mint azt, hogy bezzeg Puskás Ferenc, Albert Flórián, Détári Lajos, de sorolhatnám a neveket. Abban az időszakban Puskásék valóban elképesztő dolgokat vittek véghez, de nincs értelme azt az időszakot állandóan felemlegetni. Más volt a futball, mások voltak a körülmények. Ha ma megnézünk egy régi összefoglalót, lassított felvételnek tűnik. Nagyon szép, ahogy a játékos átvette a labdát légstoppal, felnézett, indított, most erre már nincs idő, a nézelődésre. A futballisták azonnal kirúgják a pályáról, hihetetlen, ahogy felgyorsult minden. Figyelnek az étkezésre, a pihenésre, elemzői, megfigyelői csoportok dolgoznak a kluboknál.

Hartyáni Gábor éveken át küzdött egészségügyi gondokkal. Azt mondja, a nehezén túljutott.

-Meglehetősen össze vagyok kaszabolva. Szívműtétem volt, pacemakert ültettek be, két érműtétet is sor került, valamint mindkét csípőmet műtötték, új alkatrészeket építettek be. A körülményekhez képest jól vagyok, az igazság az, 77 évet meg kell élni. Nagyon sokat köszönhetek a nejemnek, tökéletes társ, akire mindig számíthatok, 52 éve vagyunk házasok.