Újabb gyanúsított

2022.11.08. 15:51

Hűtlen kezeléssel is gyanúsítják a baloldali milliárdos Varga Zoltánt

Varga Zoltánon kívül egy másik személyt is meggyanúsított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) abban az ügyben, ami a 24.hu portált is működtető Centrál Médiacsoport tulajdonosához köthető, nagyrészt EU-s pénzből létrehozott cég áron aluli eladásával van összefüggésben – értesült a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, a költségvetési csalás mellett mindkettőjüket hűtlen kezeléssel is gyanúsítják.

Forrás: Hírtv.hu

Összesen két gyanúsítottja van annak a büntetőeljárásnak, aminek egyik terheltje Varga Zoltán ellenzéki médiamogul - tudta meg a Magyar Nemzet. Mint ismert, a 24.hu tulajdonosát hétfőn költségvetési csalással gyanúsították meg, miután az adóhatóság azt feltételezi, hogy a korábban hozzá köthető, lényegében uniós pénzből megalapított Nógrádi Vegyipari Zrt. részvényeinek pár évvel ezelőtti eladásával kár érhette az Európai Unió költségvetését.  

A Magyar Nemzet információi szerint 

a pénzügyi nyomozók azt feltételezik, hogy a kár több mint félmilliárd forint. Úgy tudják, a Zrt. eladásával kapcsolatban közölték a gyanút az eljárás másik szereplőjével is.

Varga Zoltán ügyvédje, Papp Gábor tegnap kiadott közleményéből kiderült, hogy a médiatulajdonos tagadta a terhére rótt bűncselekményt.

Az ügyben a Magyar Nemzet megkereste a Fővárosi Főügyészséget is, ahol arról érdeklődtek, hogy összesen hány gyanúsítottja van a NAV által vizsgált, egy Nógrád megyei cég eladásával összefüggésben indított büntetőeljárásnak.

Az ügyészség a következőt válaszolta a lap kérdéseire: 

„A megadott adatok alapján egy olyan büntető ügyet lehetett azonosítani, amelyben a tegnapi napon gyanúsítás volt. A gyanúsítások révén vizsgálati szakaszba került nyomozásban az irányítási jogköröket a Budapesti IX. Kerületi Ügyészség gyakorolja. A nyomozó hatóság az ügyben költségvetési csalás, valamint hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanúja miatt két személyt hallgatott ki gyanúsítottként, akik a gyanúsítással szemben panasszal éltek. Őrizetbe vétel nem történt. A gyanúsítás elleni panaszok elbírálása az illetékes kerületi ügyészségen folyamatban van”.

A Magyar Nemzet teljes cikkét itt olvashatja el

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában