Videópályázat

2022.12.20. 16:23

Kampányfilmekkel az Elf Bar ellen – középiskolás tanulókat díjaztak

Tizenkét középiskolás diák vett át elismerést december 19-én Maruzsa Zoltántól, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkárától és Biró Marcelltől, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának elnökétől Budapesten az Elf Bar elleni videópályázat eredményhirdetésén. A gimnazisták olyan, a kortársaiknak szóló kisfilmeket készítettek, amelyekben az Elf Bar veszélyein túl arra is felhívják a figyelmet, hogy az illegális termék használata nem csak egészségtelen, hanem ciki is.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Natali Brillianata

A Belügyminisztérium és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága 2022 szeptemberében írt ki videópályázatot művészeti szakközépiskolás tanulóknak. Olyan, a közösségi médiában is megjeleníthető kisfilmekkel lehetett pályázni, amelyek felhívják a fiatalok figyelmét az Elf Bar veszélyeire, továbbá azt is megjelenítik, hogy a kortárs közösség elítéli az Elf Bar használatát. A díjátadón Biró Marcell, a Hatóság elnöke hangsúlyozta: 

„Elsősorban a fiatalkorúak egészségének a védelme a fő feladatunk az Elf Bar elleni küzdelemben. Ezért is örülünk annak, hogy pályázatunkra számos kreatív, figyelemfelkeltő munka érkezett, ép attól a korosztálytól, amelyik a leginkább veszélyeztetett.” 

Szólt arról is, hogy Magyarország több mint tíz éve aktívan harcol a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáért, és a nemdohányzók védelméért. Az elért eredményeket az SZTFH a társintézményekkel együttműködve, minden jogi eszközzel meg fogja védeni. „Hálásak vagyunk a Belügyminisztérium köznevelési államtitkárságának, hogy partnerünk volt ebben a kampányban” – tette hozzá.

Maruzsa Zoltán beszédében kiemelte, hogy az iskolában nemcsak tantárgyakat tanulnak a diákok, hanem nevelőmunka is folyik. Az iskola az egészség védelmére nevel, fellép a társadalom által helytelennek ítélt viselkedésformák ellen, példát mutat a gyermekeknek, és rámutat a helyes és a helytelen közötti különbségre. Az államtitkár köszönetet mondott a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága elnökének, amiért felkarolták ezt az ügyet, megerősítette a jövőbeni együttműködést a szülői figyelemfelhívás, a pedagógusok tájékoztatása és a fiatalok megszólítása terén.

Megköszönte továbbá a tanulók és a felkészítő pedagógusok munkáját, akik nélkül a pályamunkák nem jöhettek volna létre. 

A díjazottak a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium és Technikum, a debreceni Tóth Árpád Gimnázium, valamint a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium diákjai.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában