A béke pártján

2022.12.08. 19:32

Szellemi Honvédő díjjal tüntették ki Szijjártó Pétert (videó)

Magyarországnak ugyanúgy ki kell tartania most a békeerőfeszítések mellett, ahogy kitartott a kerítés, az oltás és a munkahelyek megvédése mellett, azokért is támadtak, de a végén kiderült, hogy nekünk volt igazunk - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter csütörtökön Budapesten, miután átvette a Civil Összefogás Fórum (CÖF) - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) Szellemi Honvédő díját.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter

Forrás: Facebook/Szijjártó Péter

A külgazdasági és külügyminiszter köszönőbeszédében először is a legnagyobb kihívásokat ismertette, kitérve az ukrajnai háborúra, a déli határ ostromára, a recesszió irányába rohanó európai gazdaságra, a soha nem látott mértékű energiaellátási válságra.

"Brüsszelből pedig gyakorlatilag most már nincsen a politikai zsarolásnak olyan fajtája, amelyhez ne folyamodtak volna hazánkkal szemben"

 - jelentette ki.

Szavai szerint a helyzet nehéz a globális válságok kereszttüzében, a nemzetközi nyomásgyakorlás közepette, azonban messze van a reménytelentől, az eddigi eredmények bizakodásra adnak okot.
Mint mondta, 

a magyar válságkezelés soha nem volt beilleszthető a fősodorba, de mindig sikeres volt. "Mindig támadtak minket, de mégis minden egyes válságból erősebben kerültünk ki"

 - húzta alá.

A tárcavezető erre példaként hozta fel, hogy 2021 és 2022 a világgazdaság sötét évei voltak, de ehhez képest a kormány mégis ekkor tudott megegyezni az ország valaha volt legnagyobb két beruházásáról.

"Mindezek biztosítják számunkra tehát azt, hogy igenis jó reményünk van arra, hogy Magyarország az európai gazdasági recessziót el tudja kerülni" - fogalmazott.

Illetve rámutatott, hogy eközben sikerült megőrizni az energiaellátás biztonságát és megvédeni hazánk szuverenitását az illegális bevándorlók megállításával.

Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy jelen helyzetben a kormánynak nem lehet fontosabb dolga, mint még keményebben dolgozni az ukrajnai háború diplomáciai rendezése érdekében.

"Aki feladja a béke iránti erőfeszítéseket, az a történelem rossz oldalára fog kerülni" - hangsúlyozta.

"Ugyanúgy ki kell tartanunk most a béke mellett, ahogy kitartottunk a kerítés mellett, az oltás mellett, a magyar munkahelyek megvédése mellett. Azokért is mind támadtak minket, de aztán a végén mindig kiderült, hogy nekünk volt igazunk"

 - tette hozzá.

A miniszter ennek kapcsán figyelmeztetett, hogy a következő időszakban is "súlyos támadásokra" kell készülni, azonban ennek ellenére is ki kell állni az igazság mellett.

"Brüsszel és a nemzetközi liberális propagandagépezet nem fog válogatni az eszközökben" - szögezte le.

Végül pedig rámutatott, hogy az eddigi sikerek jórészt annak köszönhetők, hogy Európában kivételes helyzetben van Magyarország, sehol nincs ilyen társadalmi támogatás egyetlen kormány mögött sem.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában