Nem meglepő

2023.01.20. 07:38

Fajgyűlölő, rasszista politikus erősíti Jakab Péter csapatát

Jakab már korábban is gyűjtötte maga köré a botrányos megnyilvánulásaikról ismert politikusokat.

Tóth Péter, a Jobbik szegedi polgármesterjelöltje bemutatkozó sajtótájékoztatója előtt Szegeden 2014. július 24-én

Forrás: MTI

Fotó: Rosta Tibor

Fajgyűlölő, rasszista politikus csatlakozott a Jakab Péter-féle Nép Pártján mozgalomhoz az egykori jobbikos Tóth Péter személyében – számol be róla a Magyar Nemzet egy, Jakab Péter Facebook-oldalán megjelent bejelentés alapján.

Emlékezetes: néhány évvel ezelőtt a Jobbik szegedi és Csongrád megyei elnöke a saját közösségi oldalán egyebek mellett nyilvánosan követelt fajvédelmet, „bibsizett” és a görög neonáci Arany Hajnal pártot dicsőítette. Egy újságcikk kapcsán pedig, amely a zsidóságot állította be a világ problémájának, Tóth Péter arról értekezett, hogy „már 1920-ban is látták a problémát”. A melegekről is gyűlölködő és gyalázkodó kijelentéseket tett korábban: 

A végsőkig harcolunk a liberális söpredék és a genetikai hulladékok ellen

– jelentette ki Tóth 2013-ban a Pride felvonulás kapcsán.

A tágabb képet nézve ugyanakkor nem meglepő Tóth Péter csatlakozása Jakab alakulatához. 

A Magyar Nemzet felidézi, korábban is szegődtek már Jakab mellé a Tóth Péterhez hasonló szélsőjobboldali figurák. A lap példaként említi a zsidóellenes, tetűcsúszdásozó és a cigányokat gyalázó kijelentéseiről elhíresült Bíró Lászlót, valamint Földi Istvánt is. Utóbbit egyik párttársának az élettársa nemi erőszak kísérletével vádolta meg.

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában